Biztos és stabil hátteret ad Nyíregyháza 2020-as költségvetése a FIDESZ szerint

Minden adott ahhoz, hogy Nyíregyháza a nemzetközi működő tőke befektetéseinek célkeresztjébe kerüljön – mondta a FIDESZ hétfői sajtótájékoztatóján Dr. Tirpák György. 

A FIDESZ-KDNP frakció önkormányzati képviselője megfogalmazta, a közgyűlés 2019. novemberi ülésén elfogadták a befektetetés-ösztönzési stratégiát a foglalkozatási paktum projekt keretében, melynek célja a komplex gazdasági erősödés és foglalkoztatás-fejlesztés. A fejlődés fő irányait megszabó dokumentum hátterét adja, hogy az elmúlt tíz évben kiépült az az infrastruktúra, mely jó alapot ad további vállalkozások Nyíregyházára csábításához. Ezt erősítheti a tavaly év végén a volt laktanya helyén átadott Technológiai Transzferközpont, melyet az Ipari Park Nonprofit Kft. üzemeltet, méltó környezetet teremtve a tárgyalásokhoz, így nem csoda, hogy az érdeklődők száma növekszik– fogalmazott dr. Tirpák György. – Biztos és stabil a közgyűlés februári ülésén elfogadott idei városi költségvetés, amely az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatellátásainak, valamint a pályázati és saját erőből megvalósuló fejlesztések hátterét egyaránt biztosítja – ezt már Nagy Szabina mondta a sajtótájékoztatón. Az FIDESZ-KDNP frakció önkormányzati képviselője kiemelte, a költségvetés a szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatására közel 1 milliárd 900 millió forintot irányzott elő, mely a tavalyihoz képes majdnem 100 millió forinttal több. Mint mondta, az Önkormányzatnak a kötelezőn túl önként vállalt feladatai is vannak, ezek jelentős része a gyerekek és fiatalok támogatását célozza. Kiemelte közülük a helyi autóbuszközlekedés támogatását, a nyári napközis táborokat, első lakáshoz jutók támogatását, a lakbér-hozzájárulási szolgáltatást és a Bursa Hungaricát, mely a felsőoktatásban tanulókat segíti, de úgy látja, minden korosztályra gondoltak.

Nagy Szabina, a FIDESZ-KDNP önkormányzati képviselője elmondta:

A karácsonyi csomag például kimondottan az időseket támogatja évente. S hangsúlyt kell fektetni arra, hogy bemutassuk a tanszertámogatást, amely a nyíregyházi lakhelyű, alsó tagozatos diákoknak nyújt önkormányzati segítséget. Az Önkormányzat számolt azzal, hogy törvényi változások következtében valószínűleg magasabb gyermeklétszám fog részesülni ebben a támogatásban, és szeretné emelni is a korábbi 1500 forintos összeget 2000 forintra. Ezért erre négymillió forinttal többet tervezett be ennek az önként vállalt feladatnak a megvalósításához.