Az utolsó forduló
Az utolsó fordulót rendezik a labdarúgó NB-II-ben. A Nyíregyháza Spartacus a Cigándot fogadja.

A Cigánd a 19. helyen áll a bajnokságban, és már biztos kieső. Éppen ezért számukra már teljesen mindegy, milyen eredmény születik vasárnap a Szpari elleni találkozón. A Nyíregyháza viszont szeretne még javítani helyezésén, és szépen búcsúzni közönségétől.

- A két csapat játékoskerete között van akkora különbség, hogy ezt érvényre kell juttatnunk, és tartozunk annyival magunknak és szurkolóinknak is, hogy megnyerjük az utolsó találkozót - mondta Dajka László vezetőedző. 

A Békéscsaba és a SZEOL elleni találkozón is kezdőként kapott helyet Rezes László, és élt a bizalommal, mert mindkét meccsen gólt szerzett.

- Örülök, hogy több lehetőséget kaptam, és igyekeztem gólokkal meghálálni mindezt. Azt nagyon sajnálom, hogy mindkét esetben két gólos előnyről csak döntetlent értünk el - mondta Rezes László játékos. 

A keretből Dvorschák Gábor nem játszhat eltiltás miatt. A találkozó 18 órakor kezdődik a Városi Stadionban, a Nyíregyházi TV 21 órától közvetíti a meccset. 

Dankó László