Az otthonápolási díjat a mindenkori minimálbér szintjére emeltetné az LMP

Az LMP tavaly benyújtott a parlament felé egy tervezetet, mely azt javasolta, hogy az otthonápolási díjat emeljék a mindenkori minimálbér szintjére – emlékeztetett keddi sajtótájékoztatóján dr. Szoboszlay György Csaba.

Az LMP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnökségi tagja jelezte, a kormány bevezette a GYOD-ot, a Gyermekek Otthongondozási Díját, amelyet 2020-ra bruttó 124 ezer forintra emeltek, ami jelentős növekedés, de még nem éri el a minimálbér szintjét. Hozzátette: ugyanakkor ez csak a sérült, beteg, gondozást igénylő gyermekek után jár, akik felnőtteket gondoznak otthon, az emelés után is csak 39 ezer forintot kapnak ápolási díjként, s szerinte nem várható két éven belül érdemi növekmény. Sőt, arra is hozott példát, hogy ezt valakitől megvonják, aminek a részleteit a sajtótájékoztató vendége, egy érintett, Szabóné Máté Erika tárta a nyilvánosság elé. Szoboszlay György szerint a példa is mutatja, hogy egy magatehetetlen, beteg ember ápolása teljes embert kívánó, 24 órás feladat, mellette munkaviszonyt nem lehet kialakítani, így lelkileg és anyagilag egyaránt óriási megterhelés, ami út az elszegényedés felé.

Dr. Szoboszlay György Csaba, az LMP megyei elnökségi tagja kiemelte:

Az LMP javaslata lényegében kettős. Egyrészt, mint említettem, szorgalmazzuk, hogy egységesen kezeljék mind a gyermekek, mind a felnőtt személyek után járó ápolási díjat és egységesen emeljék ezeket az összegeket a mindenkori minimálbér szintjére. Ugyanakkor viszont ennél is fontosabb lenne, hogyha a kormány az otthonápolást teljes munkaidejű foglalkoztatási jogviszonyként ismerné el, annak minden velejárójával: biztosítással, nyugdíjakkal kapcsolatos vonatkozások. Ez teremthetne megítélésünk szerint méltányos és egyenlő viszonyokat a családok számára.