Az Ószőlő utcán is elkezdődtek a padka- és útfelújítási munkálatok
fotó: Szarka Lajos

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata az elkövetkező hónapokban mintegy 620 millió forintot fordít belterületi utak felújítására, így a közeljövőben a Berenát és a Fürdő utca mellett az Ószőlő utca is új burkolatot kap. A pályázati forrásból megvalósuló felújítási munkálatok már megkezdődtek, és várhatóan júniusra fejeződnek be.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a Belterületi utak fejlesztése Nyíregyházán I. ütem című pályázat keretében mintegy 620 millió forintot fordít 3 jelentős útszakasz felújítására a márciustól júniusig tartó időszakban. A Berenát és a Fürdő utcák mellett az Ószőlő utca padka- és útfelújítási munkálatai is elkezdődtek. A felújítással több mint 3000 méternyi útszakasz újul meg a városban, javítva ezzel a közlekedés biztonságát és a lakosság életminőségét. Az újabb jelentős beruházás tovább erősíti a város infrastruktúráját is.

„Több mint 800 méteren újul meg az Ószőlő utca, ez magában foglalja az útburkolat javítását, a csapadékvíz-elvezető rendszer felülvizsgálatát is és az akadálymentesítést is. Az utóbbi a vakok és gyengénlátók közlekedésbiztonságát szolgálja majd”

mondta Nagy Szabina önkormányzati képviselő.

Az Ószőlő utca felújítása március 4-én, hétfőn a táblázási munkálatokkal vette kezdetét, majd március 5-én, kedden már a kiemelt szegélyek bontására került sor. A zavartalan munkavégzés érdekében az érintett útszakaszon ideiglenes forgalomtechnikai változtatások léptek életbe, beleértve az egyirányú forgalmi rend bevezetését és a parkolás tiltását.

„A Garibaldi utca felől a Csaló köz irányába egyirányúsítás lép érvénybe. Nagyon kérem a lakosokat, hogy a kihelyezett táblákat figyelembe véve közlekedjenek. A teherforgalom számára tilos lesz ezen az útszakaszon a közlekedés, csak a célforgalom számára használható. Az eddigi 30 km/órás sebességkorlátozás marad érvényben a későbbiek során is, így az egyirányúsítás ideje alatt is”

tette hozzá a képviselő.

Az önkormányzat számít a lakosság megértésére és együttműködésére, valamint arra kérik a gépjárművezetőket, hogy körültekintően közlekedjenek a munkaterületek közelében és kerüljék el az érintett útszakaszokat, ha tehetik. A beruházások tervezett befejezése júniusra várható, és a kivitelezés során kiemelt figyelmet fordítanak az akadálymentesítésre és a fogyatékkal élők közlekedési lehetőségeinek biztosítására.