Az egyetemi polgárok védelme érdekében elmaradnak az egyetemi nagyrendezvények

2020. március 9-én megalakult és ülésezett a Nyíregyházi Egyetem Operatív Törzse, mely az egyetemi dolgozók, hallgatók egészségének védelme érdekében a magyarországi és a helyi koronavírussal kapcsolatos intézkedésekhez csatlakozva úgy döntöttek március végéig szünetelteti az intézményi közösségi rendezvények megtartását.

 Így elmarad a március 10-ére tervezett összdolgozói fórum, melyet egy későbbi időpontban tartanak meg. Ugyancsak elmarad a március 12-ére tervezett március 15-ei ünnepség is, ezen a programon került volna sor az ezévben jubiláló kollégák törzsgárda okleveleinek átadására, az oklevelek átadásának időpontját egy későbbi napon tervezi a vezetés.

Kérjük az érintettek megértését!

Mint korábban tájékoztattuk a közvéleményt és az egyetem polgárait a Nyíregyházi Egyetem a Koronavírusra és a vírusos időszakra tekintettel prevenciós célzattal az egyetem nyolc épületének bejáratánál helyezett el kézfertőtlenítő eszközöket. Korábban valamennyi egyetemi munkatárs és hallgató részére szöveges tájékoztató anyagot küldtünk ki a vírussal és a védekezéssel kapcsolatban. 

Az intézmény, csakúgy, mint valamennyi felsőoktatási intézmény és közintézmény a fenntartói utasításnak megfelelően fokozottan végez fertőtlenítést és takarítást az épületekben, illetve figyeli a dolgozók és a hallgatók egészségügyi állapotát. 

 

Vassné dr. habil. Figula Erika sk.,

a Nyíregyházi Egyetem rektora

 

és

 

Halkóné dr. Rudolf Éva sk.,

a Nyíregyházi Egyetem Igazgatási és Humánpolitikai Központjának központvezetője,

az intézményi Operatív Törzs vezetője