Amiről az utcák mesélnek... – Tudja, hogyan nézett ki az első taxi Nyíregyházán?

Jún 1, 2025

A két világháború közötti Nyíregyháza közlekedése új színfolttal gazdagodott 1925 júniusában, amikor üzembe állt az első autótaxi. Az eseményt Csépány Jenő megörökítésre méltónak találta, így felvételét a Színházi Élet című lap után, 100 évvel később mi is közreadjuk: a Fiat hátsó ülésén dr. Bencs Kálmán polgármester és Tóth László városi aljegyző foglaltak helyet, míg a volán mögött Hoffmann Lajos ült.

A meggypiros taxit egy próbaútra a Nyírvidék tudósítója is megrendelte, az õ beszámolójából tudjuk az alábbiakat. A taxit a Nyíregyházi Autófuvarozási Vállalat üzemeltette, amely Lefkovits Ignác és Strausz Ernő tulajdonában volt. A taxi standját a Korona szálló előtt alakították ki. Az újságíró kollégájával délután négyre rendelte meg a taxit, hogy vigye ki őket a vasútállomásra. Az autó másodpercnyi pontossággal jelent meg a szerkesztőség Széchenyi utcai épülete előtt, és két perc alatt már célba is értek, pedig az út rossz állapotban volt. A második díjszabásra beállított taxióra az út végén 2 korona 50 fillért mutatott, ami 20 ezer forintnak felelt meg. Ez a tudósító szerint nem számított drágának, tekintve, hogy több utas után is ennyit kellett fizetni, valamint „ennyit a bérkocsisok is kivasalnak az ember zsebéből”.  Le is vonja a következtetést: „Előrelátható tehát, hogy az új járműnek nagy lesz a keletje”.

Azonban csalódnia kellett, mert „a taxi, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt”. 1926 tavaszán Majoros József lett az újabb vállalkozó, aki taxaméterrel szerelte fel autóját, és a római katolikus templom mellett levő autóstandon várta az utasokat. Ennek használatára agitált a helyi lap:

„Szokjunk rá, hogy ha járművet akarunk igénybe venni, inkább autón menjünk, mint konflison, vagy pláne talyigán. Ha így cselekszünk, nemsokára megváltozik Nyíregyháza képe, s a bóbiskoló »táltosok« helyett ragyogó autótaxik állnak majd sorban a tükörfényes standon”.

Bár 1927 tavaszán egy új Renault állt a taxisok szolgálatába, azért a konflisok még éveken át használatban maradtak.

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)

Előző hír
Sissi és Abigél is várja a közönséget a Rózsakert Szabadtéri Színpadon!
Következő hír
Vendégművészként is sűrű nyíregyházi évad áll Nyári Dia mögött

Kapcsolódó híreink