Amiről az utcák mesélnek... - Burger István emlékezete 2. rész
A törvényes örökösök Burger István végrendeletét azzal támadták meg, hogy a végrendelkező sérülése miatt nem volt beszámítható állapotban. A törvényszék azonban elutasította keresetüket, így most már a Burger által szülei nevére tett alapítvány minden akadály nélkül kifejthette jótékony hatását.
A birtokokat az igazságügyi kormány nevében dr. Illés Andor kir. főügyész vette bérbe és mintagazdaságot alakított ki. A földeken elítéltek dolgoztak, akiket ezáltal „munkaszeretetre való neveléssel” kívántak visszaadni a társadalomnak. A befolyt jövedelmet jótékony célú intézetek fenntartására és a sóstói gyermek-üdülőtelep korszerűsítésére, bővítésére fordították.
Burger István halálának évfordulóin a városháza erkélyére gyászlobogót helyeztek és a város vezetői kizarándokoltak sírjához, amely fölé monumentális síremléket állítottak. A Gerenday testvérek budapesti műhelyében, budakalászi sárga márványból faragott emlékművet 1923. december 23-án adták át. Kardos István kultúrtanácsnok az izraelita temetőben elmondott beszédében Burger életével kapcsolatban kifejtette, hogy „érdemes jónak lenni”, hiszen „van hála és hálás megemlékezés az emberi szívekben”. Szépek Szohor Pál városi főjegyző gondolatai is, amelyekkel a Nyírvidék hasábjain tisztelgett Burger emléke előtt: „De bevéssük nevét a város történelmének márványtáblájába, kemény márványba, melyet századok sem pusztíthatnak el, hogy tőle tanulják szeretni unokáink a szenvedőket és tőle tanulják szeretni mindenek felett – városunkat”.
Ma már az alapítvány nem létezik, de őrzi Burger István nevét egy város által alapított díj, amit a szociális ellátás és gondozás területén kimagasló tevékenységet folytatók kaphatnak meg. És bár áll még, de már erősen felújításra szorul a Kótaji úti temetőben a síremléke, amelynek alig olvasható felirata hirdeti: „Nemes cselekedete például szolgáljon mindannyiunknak és emlékezete legyen örökké áldott”. Hogy ez így lehessen, jó volna, ha halálának 100. évfordulójára a síremléke méltó lenne ahhoz, akinek állították!
(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)
