A Vasas lesz az ellenfél a rájátszásban
Utolsó alapszakasz meccsét vívja a hétvégén a Fatum Nyíregyháza. A csapat Kaposváron lép pályára, de az már korábban eldőlt, hogy a rájátszásban a Vasas lesz az együttes ellenfele. A Nyíregyháza már erre a találkozóra készül.

Bár még van egy mérkőzés az alapszakaszból, már nem befolyásolja a nyíregyháziak pozícióját. A hetedik helyen zárt a röplabdacsapat, így a rájátszásban a Vasas lesz a mieink ellenfele. A fővárosiakkal egy hete találkozott a Fatum Nyíregyháza, és 3–0-ra kikapott, de sérülés miatt többen is hiányoztak a keretből.

– Természetesen levontuk ebből a mérkőzésből is a tanulságokat. Szeretnénk meglepetést okozni a rájátszásban, fordult már olyan elő a röplabda-bajnokságban, hogy az esélytelenebb csapat jutott tovább. Nem lesz egyszerű feladatunk, de mindent megteszünk – mondta Kőhalmi Richárd vezetőedző.

A rájátszás a tervek szerint március 12-én kezdődik, de mivel a Vasas a MEVZA-liga négyes döntőjében is érintett, így változhat az időpont. A párharc Budapesten kezdődik, és ha a szövetség is engedélyezi, március 18-án Nyíregyházán találkoznak a felek. A továbbjutáshoz két nyert mérkőzésre van szükség. A sérültek közül Nelmaira Valdez és Deborah Araujo is elkezdte az edzéseket, és várhatóan játszhatnak is már a play off első meccsén.

Dankó László