A top 10-ben a kardozók
Több nyíregyházi tehetség is az élmezőnyben található az országos ranglistán.

Törökbálinton a hétvégén lezárult a neves többszörös olimpiai bajnok kardozókról elnevezett Gerevich-Kovács-Kárpáti országos Vívó Reménység Körverseny.  Az utolsó megmérettetésen is derekasan helyt álltak a nyíregyházi kardvívók. A fiúknál a 69 fős mezőnyben Kun Tamás meggyőző versenyzéssel a dobogó 3. fokára állhatott, de a többi NYVSC-s kardozó is az élmezőnyben végzett. 16. lett Lukács Antal, 18. Kecskeméti Áron, 20. pedig Kósa László. Szántó Dávid, aki 3 évvel fiatalabb, az 57. helyen végzett. A lányoknál Együd Eszter volt a legjobb nyíregyházi, ő a 9. helyen zárt a 45 induló közül. 12. lett Varga Emília, 21. Németh Eke Lilla, 35. Mezei Gréta. A lányaink egy évvel fiatalabbak, mint a 2002-es születésű gyermek korosztály, ahol már versenyeznek. Együd Eszter például 7. az országos ranglistán az 1 évvel idősebbek között, tehát a következő szezont saját korosztályában az elsők között kezdheti Németh Eke Lillával együtt, aki szintén 2003-as születésű. A fiúk is jól állnak az országos ranglistán, ketten is benne vannak a top 10-ben: Kun Tamás 7., Kecskeméti Áron 9.

D. L.