A Szpariban folytatja a tízszeres válogatott játékos

Jún 27, 2025

Mindenben megállapodott a Nyíregyháza Spartacus Nagy Dominikkal, így a csapatkapitány marad a Szparinál!

A támadó két sikeres szezon után harmadik évét kezdi a csapatnál. Az első esztendőben az NB-II-ben 11 gólt szerzett és 10 gólpasszt adott, nagy része volt abban, hogy bajnoki címet szerzett a Spartacus, majd az OTP Bank Ligában 3 góllal és egy gólpasszal segítette a csapatot az élvonalban maradáshoz. Miután a szerződése lejár, több konkrét megkeresése volt, de újra Nyíregyházát választotta.

- Könnyű volt meghozni a döntést, mert Révész Bálint tulajdonos és a klub vezetői végig éreztették velem, számítanak rám. Kerestek ugyan más csapatoktól is, de számomra Nyíregyháza jelentette a prioritást. A vezetőedző fontos szerepet szán nekem a pályán és a pályán kívül is, ez is befolyásolta a döntésemet. Remélem hogy hasonlóan sikeres szezonunk lesz, mint az előző volt - mondta Nagy Dominik.

A tízszeres magyar válogatott labdarúgóval újabb egy éves kontraktust kötött a Nyíregyháza Spartacus.

- Könnyű dolgom volt Dominik kapcsán, mert Szabó István vezetőedző már korábban is elmondta, hogy a játékos fontos láncszeme a csapatnak, a pályán meghosszabbított karja a trénernek. A vele kapcsolatos pletykák és megkeresések ellenére végig a Szpari volt számára az első, és profin állt a munkához a bajnokság hajrájában is, csak a hátralévő mérkőzésekre fókuszált, míg el nem értük céljainkat. A folytatást illetően is továbbra is mi voltunk számára az első számú klub. Tudom, hogy voltak akik már biztosak voltak abban, hogy máshová szerződött, ezzel a hosszabbítással mindezt megcáfoltuk - mondta Fekete Tivadar sportigazgató.

Előző hír
Régi mesterek nyomában – Új kiállítás a Váci Mihály Kulturális Központban
Következő hír
"Családbarát Munkahely díj"-ban részesült Nyíregyháza Önkormányzata

Kapcsolódó híreink