A szaktanár szerint ismert szerzők műveit kapták a diákok középszinten
Fotó: eduline.hu

Bár nem József Attila és Radnóti műveit kapták idén a vizsgázók, a szaktanár szerint örülhetnek a szövegeknek.

A műelemző feladat egy Fekete István-novellához, az összehasonlító elemzés pedig egy Arany János-vershez és egy Tóth Árpád-költeményhez kapcsolódik.

Az Eduline által megkérdezett magyartanár szerint a műértelmező feladatban egy ismert szerző nem ismert művét, az összehasonlító elemzésben pedig két ismert szerző két ismert művét kapták a diákok. Szerinte Arany János művébe szívesen kapaszkodnának a diákok, azonban a vershez kapcsolódó feladat meghatározása bonyolultabb, így nem biztos, hogy bele mernek majd kezdeni. A feladatok megoldására öesszesen 150 percük van az érettségizőknek, a magyartanár szerint, ennyi idő alatt megoldható a második rész, bármelyik feladatot válaszják.

Az idei magyarérettségi első részében könyvek történetéről, az olvasásról és a kódexekről kaptak szövegértési feladatot a középszinten vizsgázók. Az ehhez a részhez tartozó szövegalkotási feladatok pedig a sportról és testnevelésről, valamint egy egészségügyi problémákhoz kapcsolódó progamszervezésről szóltak.

A diákoknak középszinten 90 perc alatt egy szövegértési feladatsort és egy szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk. Kaptak egy - esetleg két, egymással összefüggő - 700-1000 szavas ismeretterjesztő szöveget, publicisztikai művet vagy ezek részletét. Ezt kellett elolvasniuk és különböző kérdésekre válaszolniuk. A második részben egy szövegalkotási feladatot - vagy egy érvelési vagy egy gyakorlati szövegalkotási feladatot kellett megoldaniuk 120-200 szó terjedelemben.

 

Forrás: eduline.hu