A Sport legyen a tied!
Több mint húsz sportággal ismerkedhettek meg a fiatalok a Bujtosi Szabadidő Csarnokban.

22 sportág, köztük a labdarúgás is bemutatkozik déltől a Bujtosi Szabadidő Csarnokban a „Sport legyen a tied!” programsorozat nyíregyházi állomásán. Az ország 14 településén népszerűsítik a sportot és a különböző ágait. A Bujtosi Szabadidő Csarnokban lehetett focizni, kosarazni, kézilabdázni, de különleges sportágakat is ki lehetett próbálni. Dr. Molnár László, a Diáksport Szövetség szakmai vezetője szerint az iskolai teljesítményt is befolyásolja a sport.

– Hosszú távon az a cél, hogy mindennap legalább fél órát mozogjanak a gyerekek. Hogy ez tanórai keretek között, egyesületi keretek között vagy szabadidős tevékenységként történik, az mindegy, a hangsúly a sportoláson van. Most az a fontos, hogy a mennyiség legyen meg, később pedig a minőségre kell nagyobb hangsúlyt fektetni – mondta dr. Molnár László, a Magyar Diáksport Szövetség szakmai vezetője. 

A szegényebb régiókban a sport egy kitörési lehetőség is a gyerekeknek, de egy-egy ilyen rendezvény arra is jó, hogy a sportszervezetek tehetségeket fedezzenek fel. 

– Öröm látni ezt a sok gyereket a Bujtosi Szabadidő Csarnok küzdőterén. A mai napon több mint 800 fiatal vett részt az eseményen. Nyíregyháza egyébként is sportos város, az itt élők megszokhatták, hogy számos rendezvény várja őket, ahol mozoghatnak. Ezt a mai eseményt is csak néhány napja hirdették meg, mégis sokan érkeztek. Nekünk, a Nyíregyházi Sportcentrumnak ez valóban egy jó lehetőség arra, hogy tehetséges gyerekeket találjunk – mondta Kósa Árpád, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője.

D. L.