A Sényő volt a vendég - Az NB-III-as csapat ellen két gólt lőtt a Szpari

Kedden is folytatta a felkészülést a tavaszi folytatásra a Nyíregyháza Spartacus. A keret tagjai délelőtt konditeremben tréningeztek, délután pedig egy közös edzés következett az NB-III-as Sényő csapatával, melyet egymás közti játék zárt. A találkozó elején Paku előtt adódott nagy helyzet, de bravúrral védett a kapus. A 25. percben viszont betalált a Szpari, Gresó Mátyás szöglete után Jánvári Gábor fejelt a kapuba, 1-0. A folytatásban Kovács előtt adódott helyzet, de végül tisztáztak a védők, a másik oldalon pedig kezezés után talált be a Sényő, így érvénytelen volt a gól. Gresó lövését fogta Gagyi.


Fordulás után Galambos lőtt, de kitolta a labdát a kapus, majd Paku ollózása pattant ki. Lizák próbálkozását fogta biztosan Fadgyas, jó iramban játszottak a csapatok.  Kovács N. előtt adódott kétszer is lehetőség, de Gazsi nagyot védett, majd a következő akciónál Gresó elől is mentett. A 75. percben Papp lőtt centikkel mellé egy szép akció után, majd a 81. percben egyenlített a Sényő, Klepács Krisztián végzett el pontosan egy 35 méteres szabadrúgást, 1-1. Azonnal jött a válasz, Papucsek Barna beadására Jánvári Gábor érkezett jól, és a kapuba passzolt, 2-1.  Több gól nem esett, nyert a Spartacus.

Nyíregyháza Spartacus – Sényő 2-1 (1-0)

gól: Jánvári (2) illetve Klepács