Kedd reggel a Zrínyi Ilona utcai sávházhoz szennyvíz duguláshoz riasztották a Nyírségvíz Zrt. szakemberit, akik a parkoló leszűkítésével kezdtek hozzá a munkálatokhoz. Gyakran fordul elő, hogy szennyvíz vagy csapadékelvezető rendszer dugulásához riasztják a szakembereket. Nem csak üzemzavar okozhatja a problémát, hanem az is, ha olyan hordalék kerül a rendszerbe, ami elzárja a csőrendszert.
A Nyíregyházi Egyetem Gazdálkodástudományi Intézete 2024. május 15-én a Magyar Nemzeti Bank támogatásával szakmai konferenciát szervezett, amelynek középpontjában a mesterséges intelligencia, az innováció és a vállalkozások álltak.
Születése napján, május 14-én szakmai konferencia keretében köszöntötték a 90. éves Frisnyák Sándor professzort a Nyíregyházi Egyetem nagyelőadójában, volt munkatársai, az intézmény vezetése, a földrajztudomány és szakmai intézmények hazai szakemberei.
A Városalapító atyák szobránál kezdődött csütörtökön délután a városnapi ünnepsorozat, Nyíregyháza újratelepítésének 271. évfordulóján. A hagyományokhoz hűen Nyíregyháza testvérvárosainak delegációi is jelen voltak az ünnepségen, melyet dr. Kovács Ferenc polgármester nyitott meg. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, ma egy olyan városban élhetünk, amire büszkék lehetünk.
A városházán péntek délelőtt a helyi értékek ünneplése került a középpontba a 3 napos városnapi rendezvénysorozat részeként. Az eseményen a legutóbb újonnan felvett 9 helyi érték gondnokai és javaslattevői emléklapot kaptak, emellett ismertették a városi kulturális örökség népszerűsítését célzó, Értékes Bokortanyák elnevezésű fotópályázat eredményét is.
A Városnap programjaihoz kapcsolódva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltár és a Jósa András Múzeum közös várostörténeti konferenciát szervezett péntek délelőtt. Az eseményen a múzeum és a levéltár munkatársai tartottak előadásokat a város történetének egyes fejezeteiről, az aulában pedig egy kiállítás tekinthető meg, ahol többek között a telepítőlevelek kaptak helyet a vitrinekben.