A Riviéra egyik vadorzója szerepétől az apaság csodájáig
A balul elsülő átverések klasszikus vígjátéka ismét önfeledt szórakozást garantál a közönségnek
Két rendkívül tehetséges szélhámos közül ki a meggyőzőbb: az elegáns úr vagy az esetlen kisember? Maguk sem tudják eldönteni, de a Móricz Zsigmond Színház döntése egyértelmű: A Riviéra vadorzói bérletszünetes előadása jelzi, sokan szeretnék látni ezt a fergeteges vígjátékot, míg mások nem elégszenek meg egyszeri élménnyel. Újra át akarják élni ezt a minden ízében, elemében szórakoztató vetélkedést. Gulácsi Tamással beszélgettünk.
– Te milyen érzéssel bújsz újra a zseniális szélhámos bőrébe?
– A Rózsakert Szabadtéri Színpadon megtartott bemutató sikere okkal tartja műsoron ezt a darabot, hiszen egy izgalmas, vég nélküli humorral, ártatlan cselszövésekkel, szerelemmel teli történet. Jó ízléssel megálmodott előadásról van szó. Én külön szeretem benne, hogy Telihay Péter rendező igyekezett olyan mélységeket is előbányászni ebből a darabból, amit más rendezők nem biztos, hogy fontosnak tartottak volna. Vele együtt mi is igyekeztünk minél több réteget megmutatni a történetből, akár még kicsit hozzá is írva. Ennek eredményeként olyan párhuzamos valóságok is megjelentek, amelyek tényleg csak többszöri megtekintés után tudatosulnak. A magam részéről várom, ez egy abszolút jó kaland!
– Az 1988-ban bemutatott amerikai filmvígjáték és Michael Caine világsikere vajon a nagyobb kihívás terhét rakja a színész vállára, vagy épp ellenkezőleg, az önfeledt játék lendületével segíti?
– Egy-egy új darab, szerep esetén én sokáig szándékosan nem néztem meg a korábban született előadást vagy filmet. Véletlenül sem akartam átvenni, ellopni semmit az ismertté vált játékstílusból, a szereplők gesztusaiból. A könnyebb megoldás csábításával szemben én mindig arra törekedtem, hogy ne hasonlítsak túlságosan, de adjak valami mást, újat. Aztán a Három nővér próbafolyamatánál Szervét Tibor javaslata elgondolkodtatott. Ő azt mondta, nyugodtan nézzek meg és olvassak el mindent, mert úgyis az én szűrőmön keresztül jön majd meg a karakter. Ettől függetlenül nem néztem meg a filmet, csak egy-két részletre voltam kíváncsi, hogy milyen megoldást alkalmaztak a színészek. Egyébként, ha adott egy ilyen nagysikerű film, az adhat egyfajta biztonságot, mert a néző úgy ül be, hogy ismeri és kedveli ezt a történetet, és ha nagyon nem rontjuk el, akkor ez is működni fog. És a jelek szerint működik is.
– Említetted a rendezőt, Telihay Pétert, aki egy-egy kortükör villantásához kötöttségek nélkül nyúl drámához vagy vígjátékhoz. Szerinted mi adja ennek a történetnek a kortalanságát és a töretlen népszerűségét?
– Minden előadás akkor hagy mélyebb benyomást, ha képes felmutatni olyan értékeket, problémákat és megoldásokat, mint amilyenekkel a hétköznapok során a néző is találkozhat. Vagy éppen el tudja vinni egy olyan világba, ahol ő, mint néző azonosulhat egy karakterrel, s példának okáért egy ilyen szemtelen szélhámosság nyomán együtt izgulhat a fejlemények alakulása fölött. Itt külön érdekes lehet magának az elitnek a kérdése, hogy a gazdagok világa mi mindenben tér el az egyszerű emberekétől, miközben a problémáik nagy része ugyanaz. Az érzelmek nem feltétlenül pénzhez kötöttek, a szerelem, a barátság elnyerését vagy elvesztését mindenki ugyanúgy éli meg.
– Te magad sem vagy kötött alkat, a rajongók táborát drámai és komikus karakterekben egyaránt gyarapítod. Melyikben érzed impulzívabbnak a közönség visszajelzését?
– Alapvetően hamarabb megtalálom a kulcsot az úgymond nehezebb emberekhez, és sokszor többet kell dolgoznom egy egyszerű, könnyebben értelmezhető karakterrel. Könnyedén le tudok menni a mélybe, gondolok itt akár a Kripli vagy a Király beszéde előadásokra, ugyanakkor hősszerelmes, bohém szerepekből is eljátszottam már jó néhányat. Ám hogy igazából mivel azonosítanak, vagy miben szeretnek jobban a nézők, ezen még nem morfondíroztam. A Nyíregyházán eltöltött évek alatt sok lehetőséget kaptam, igyekeztem is élni velük, és igazából általános szeretetet érzek a nézők felől, ami nagyon jólesik. Megtörtént, hogy a patikában a gyógyszerek mellé kaptam egy kedves megjegyzést, hogy nagyon szeretik a munkámat. Sokszor érkezik visszajelzés ismeretlenektől egy-egy szerepet érintően is, de még többször azt ismerik el, ahogy dolgozom, ahogy létezem, mint színész. Ezt nagyon jó megélni.
– A kritikákból záporoznak az olyan elismerések, mint az átejtés mesterei, lenyűgöző kamuzások – egy ilyen darab után a hétköznapokon is elsül köztetek Tar Dániellel egy-egy poén?
– Danival eleve rendkívül jó a kapcsolatunk, a mi kettőnk élettörténete, meg valahogy a mélységeink nagyon jól rezonálnak egymásra. A magánéletben és a színpadon is elképesztően működik a metakommunikációnk, tényleg érezzük a másik gondolatát, rezdüléseit. Nagyon szeretek vele játszani, ritka tehetségnek tartom. Örülök, hogy nem egy generáció vagyunk, és nem kell „versenyeznem” vele. Igen, a közös munkák és együttlétek során is sok tréfát űzünk, de az a ritka emberek egyike, akivel mély csöndekben is el tudunk üldögélni. Egy nagyon jó találkozás az életemben, és mindig örülünk, hogyha egy darabban játszhatunk.
– Tavaly hihetetlen születésnapi ajándékkal lepted meg a feleségedet, Kosik Anita színésznőt: meghitt séta végén bekötött szemmel vezetted egy háromszáz torokból feltörő köszöntés közepébe. Most Anita ajándékozott meg téged, a világ legcsodálatosabb ajándékával. Milyen energiákkal tölti fel az apaság a színészt?
– A családdá válás érzése egy olyan típusú felelősségnövekedés, ami egyfelől nagyon jó, másfelől kicsit ijesztő. Alapból szeretem a biztonságot, és bizony most a gyerek a gyors változások és a gyorsan megoldandó helyzetek felé visz minket. Nagyon friss még az élmény, még nincs egy hónapos a pici, de az biztos, hogy csak mélyíteni fogja bennem az érzéseket, érzelmi tapasztalásokat. A gyerek biztosan segít színesebb egyéniséggé válni, kiteljesedni és megismerni olyan oldalaimat, amelyekről még én sem tudtam. A csodát éljük át most együtt. Remélem, mindig minőségi figyelemmel tudunk majd felé fordulni és tudunk neki segíteni abban, hogy azzá az emberré váljon, amilyen majd lenni szeretne.
(Szerző: Nyéki Zsolt)
