(Slobodan Babic keresztszalagja elszakadt, így nem játszhat az MTK ellen)

A pontszerzés a cél Budapesten

Már 14, 2025

Következik az OTP Bank Liga 24. fordulója. A nemzeti ünnep miatt ezúttal pénteken és vasárnap rendeznek mérkőzéseket, a Nyíregyháza Spartacus pedig 16-án Budapesten lép pályára az MTK ellen. Az Új Hidegkuti Nándor Stadionról nincsenek jó emlékei a Szparinak, augusztusban 3-0-ra kapott ki a csapat, ám novemberben a Városi Stadionban sikerült visszavágni, és akkor 2-0-ra a Nyíregyháza nyert.

- Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, a válogatott szünet előtt szeretnénk három pontot szerezni. Nagyon sajnáljuk a legutóbbi hazai meccset, és Budapesten igyekszünk javítani. Egyszer már legyőztünk az idei szezonban az MTK-t, ez a cél most is - mondta Tímár Krisztián vezetőedző.

A mieinknél Slobodan Babic, Géresi Krisztián és Farkas Bendegúz nem játszhat sérülés miatt. Babic a héten szenvedett súlyos sérülést, elszakadt a keresztszalagja, így meg kell műteni. Hiányzók a kék-fehéreknél is vannak, Molnár Rajmund és Kovács Patrik 5-5 sárga lapja után automatikus eltiltását tölti majd. Nagy Zsombor combizom-húzódás miatt még nincs megfelelő állapotban, Bobál Dávidnak meg kellett műteni a térdét elülső keresztszalag szakadás miatt, Ilia Beriashvili hosszabb hiányzása után viszont már a labdás edzésekbe is bekapcsolódott, ő akár pályára is léphet a Szpari ellen. A vasárnapi meccs 17.15-kor kezdődik. 

Előző hír
Tíz éve „Sakkpalota referencia intézmény” a Kazinczy - Gálaműsort és szakmai napot rendeznek
Következő hír
Vármegyei sajtódíjban részesült kollégánk, Dankó László!

Kapcsolódó híreink