Nyugat-afrikai zenével érkezett kedden a VIDOR Kertbe a Moribaya együttes. Mint ismeretes, a 23. VIDOR Fesztiválon nagy hangsúlyt kapott a világzene, ez a koncert is egy különleges kultúra dallamait vonultatta fel, különleges hangszereken. A zenekar két tagját még a fellépés előtt kérdeztük arról, hogy mivel készültek a nyíregyháziaknak.
Balafon, kora, djembe, dundun, bara. Ezek mind afrikai hangszerek nevei, többek között ilyeneken játszanak a Moribaya tagjai. A zenészek Burkina Fasóból, Ausztráliából, illetve Ukrajnából és Lengyelországból származnak, utóbbi helyszínen találkoztak, ahol rájöttek: közös szenvedélyük a hagyományos nyugat-afrikai zene.
„Izgatott vagyok. Egyrészt azért, mert itt lehetünk, másrészt számunkra mindig nagy öröm fellépni. Remélem, az embereknek tetszeni fog a koncert és ki tudjuk hozni magunkból a maximumot” – mondta el Noums Dembele zenész.
A zenekar tagjai hozzátették, amikor felkérték őket, hogy a VIDOR Fesztiválon játszanak, nagyon boldogok voltak. Ezen a nyáron több országba is ellátogattak már, céljuk, hogy minél többekkel megismertessék a nyugat-afrikai folklórt. Magyarországon már igen, de Nyíregyházán még nem voltak. Anika Kaminska úgy fogalmazott:
„Ma volt egy fél szabadnapunk, szóval sétáltunk egyet a városban. Nagyon sok helyen voltunk, tetszik az itteni építészet, egészen más, mint a lengyel. Megvan a maga szép stílusa. Nagyon szép ez a város.”
A keddi koncertre sokan voltak kíváncsiak, de a világzenei kínálat tartogat még izgalmas programokat a VIDOR Fesztiválon. Többek között a zárónapon érkezik majd a Kossuth térre a Dhoad Gypsies Of Rajasthan indiai hagyományos viseletbe öltözött táncosaikkal, zenészeikkel és egy tűznyelővel.