A nagy hajrá ellenére kikapott a NYIKSE

Folytatódott a küzdelem férfi kosárlabda NB-II-ben. A Sunshine NYIKSE a csoport egyik legerősebb gárdáját, a harmadik helyen álló Ceglédet fogadta. Kicsit megilletődötten kezdett a  - sérült Farkasinszkit továbbra is nélkülöző - hazai együttes, és ezt kihasználva 15 ponttal meglépett a Cegléd. A második negyedben azonban folyamatosan dolgozta le hátrányát a Nyíregyháza, és a nagyszünet előtt Horváth Bence majdnem a félpályáról dobott egy triplát. Fordulás után is jól játszott Kovács Tibor együttese, és négy perccel a meccs vége előtt átvette a vezetést, majd 5 ponttal elhúzott. Ekkor azonban néhány erősen vitatható játékvezetői ítélet (nyíregyházi bírók vezették a találkozót !) borzolta a kedélyeket hazai oldalon, és végül nagy csatában a Cegléd győzött. Kár érte, közel állt a NYIKSE a meglepetéshez. Legközelebb március 16-án a Debrecen érkezik. 

Sunshine NYIKSE - Cegléd 50-52 (11-22, 11-11, 13-6, 15-13)

Pontszerzők: Asztalos 19, Horváth 13, Tisza 5, Oroszvári 4, Balogh Bendegúz 3, Balogh András 2, Csmpesz 2, Zajácz 2

DL