"A mi fiúnk újabb sikere!" - Kapu Tibor lett 2025-ben az Év Embere

Dec 25, 2025

A közszolgálati média 2025-ben Kapu Tibort, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a Közmédia Év Embere Díj kitüntetettjének. Az elismerést kiemelkedő szakmai teljesítménye, a magyar tudomány és innováció nemzetközi rangjának erősítése, valamint példamutató emberi magatartása elismeréseként ítélték oda. A díjat a kitüntetett 2026 elején veszi át – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).

A díjat az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. 2020-ban alapította. A kitüntetést minden évben olyan személyiség kapja, aki életútjával és munkásságával maradandó értéket teremt, és jelentős hatást gyakorol a magyar társadalomra.

Kapu Tibor 1991-ben született Vásárosnaményban. Tanulmányait a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban kezdte, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett gépészmérnöki, később mesterdiplomát. Az iparban eltöltött évei során az akkumulátorfejlesztés területére specializálódott, majd 2022-ben jelentkezett a HUNOR-program űrhajósjelölti kiválasztására. A közel két és fél évig tartó, többlépcsős folyamat végén 2024-ben választották ki kutatóűrhajósnak.

Június 25-én indult a Nemzetközi Űrállomásra az Axiom-4 (Ax-4) küldetés tagjaként. A misszió során – Peggy Whitson parancsnok, Shubhanshu Shukla pilóta és Slawosz Uznanski-Wisniewski kutatóűrhajós társaságában – összesen 18 napot töltött az űrben. Ez idő alatt mintegy huszonöt magyar fejlesztésű tudományos kísérletet hajtott végre, többek között sugárzásmérési, növénytermesztési, orvosbiológiai és anyagfizikai területen. Küldetése 2025. július 15-én ért véget, sikeres csendes-óceáni landolással.

A közlemény kiemeli: Kapu Tibor az űrállomásról több alkalommal élőben is bejelentkezett, üzeneteivel a teljes magyar közösséget megszólítva. Földre való visszatérése óta aktívan részt vesz az űrkutatás és a természettudományos gondolkodás népszerűsítésében, oktatási intézményeket és közösségeket látogatva. Előadásaiban nemcsak a misszió szakmai eredményeit, hanem az együttműködés, a felelősségvállalás és a kitartás jelentőségét is hangsúlyozza.

Társadalmi szerepvállalása a jótékonyság területére is kiterjed: 2025-ben Cserényi Gyulával közösen a közmédia határokon átívelő karitatív programja, a Jónak lenni jó! jószolgálati nagykövete lett.

A Közmédia Év Embere Díj korábbi kitüntetettjei között szerepel többek között Karikó Katalin, Szilágyi Áron, Sou Fujimoto, Krausz Ferenc és Kurtág György. A példaképek sorához most Kapu Tibor csatlakozik, aki teljesítményével és elhivatottságával inspirációt jelent a jövő generációi számára.

Előző hír
Ünnepi műsorkínálat karácsonytól szilveszterig – hagyomány, kultúra és élmények a Nyíregyházi...
Következő hír
Megszületik a világ világossága – az év egyik legnagyobb keresztény ünnepére készülnek az...

Kapcsolódó híreink