A második legjobb alkotás megyénkből került ki

Idén is meghirdette a Ne égess! elnevezésű pályázatát a Katasztrófavédelmi Központi Múzeum, a napokban pedig már az eredményhirdetést is megtartották a fővárosban.


Az idei pályamunkák témája a tűzoltóverseny volt, amelynek részeként az iskolásoknak egy átélt vagy elképzelt eseményt kellett lerajzolniuk, vagy megfogalmazniuk. Idén hozzávetőlegesen ezer pályamű érkezett, a második legjobb alkotást egy kisvárdai tanuló tudhatja magáénak.

A fővárosi díjátadón nem tudott ott lenni Legény Máté, a Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola 6. osztályos tanulója, aki az idei megmérettetésen, a felső tagozatosok között, rajz kategóriában a második helyezést érte el.

Éppen ezért hétfőn, a vezetői állomány nevében Varga Béla tű. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója adta át a kreatív tanulónak járó oklevelet és ajándékcsomagot, majd Máté anyukájának is megköszönte a tanára mellett a felkészítést.