A Hungária legnagyobb slágerei csendülnek fel Nyíregyházán

Okt 12, 2026

Igazi rock and roll hangulat várja a közönséget november 6-án a nyíregyházi Váci Mihály Kulturális Központban. A „Lehozzuk önnek a csillagokat!” programsorozat keretében megrendezett Best of Hungária koncerten Novai Gábor, Marót Viki és a Budapest Rock’n’Roll Band idézi meg a legendás együttes legnagyobb sikereit.

A koncert egyik vendége Novai Gábor (Nova), a Hungária együttes egykori tagja, aki Fenyő Miklóssal közösen jegyzi a zenekar számos népszerű slágerét. Közreműködésével a közönség igazi zenei időutazás részese lehet.

Az esten fellépő Budapest Rock’n’Roll Band vezetője Zsoldos Gábor (Dedy), aki 1982 és 1983 között szintén a Hungária tagja volt. A zenekar repertoárján az együttes négy nagylemezének legkedveltebb dalai szerepelnek. A formáció zenészei és vokalistái 2024-ben a Puskás Arénában, 2025-ben pedig az MVM Dome-ban is együtt léptek színpadra az eredeti Hungária-tagokkal.

A koncert hangulatát Marót Viki fellépése is fokozza. Az est során olyan jól ismert slágerek csendülnek fel, mint a Micsoda buli, a Casino twist, a Csókkirály, a Hotel Mentol, az Isztambul, a Séró Báró vagy a Limbó hintó.

A Best of Hungária koncertet 2026. november 6-án, pénteken 19 órától rendezik meg a nyíregyházi Váci Mihály Kulturális Központban, a Szabadság tér 9. szám alatt.

További információ a Váci Mihály Kulturális Központ honlapján és Facebook-oldalán érhető el.

 

Előző hír
Vidám családi kavalkáddal várta a leendő elsősöket az Apáczai iskola
Következő hír
44 érem Debrecenből - jól szerepeltek a senior úszók

Kapcsolódó híreink