A digitális tér hatásait vizsgálja országos konferencián a Debreceni Egyetem
A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara – együttműködésben a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségével – „A digitális tér hatásai gyermek- és ifjúkorban” címmel szervez szakmai konferenciát 2025. november 20-án Nyíregyházán. Az esemény a Magyar Tudomány Ünnepe 2025 programsorozat részeként valósul meg, és a modern technológia gyermekekre gyakorolt hatására, valamint az iskolaegészségügy új kihívásaira fókuszál.
A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet az okoseszközök túlzott használatából fakadó függőségi kockázatokra, a digitális jelenlét pszichés és fizikális következményeire, valamint azokra a lehetséges megoldásokra, amelyek elősegíthetik a fiatalok egészséges fejlődését a 21. században. A szervezők szerint fontos, hogy a szakemberek – védőnők, pedagógusok, egészségügyi dolgozók – közösen keressék a válaszokat a gyorsan változó technológiai környezet kihívásaira.
A konferencia 2025. november 20-án, csütörtökön 9:30-kor kezdődik a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karának „A” épületében, az 1-es előadóteremben (Nyíregyháza, Sóstói u. 2–4.).
A megnyitón több jelentős szakmai és közéleti szereplő is részt vesz:
-
Móré Marianna, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar dékánja
-
Jávorné Erdei Renáta, a kar dékánhelyettese
-
Takács Péter, egészségügyért felelős államtitkár
-
Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere
-
Várfalvi Marianna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke
A szervezők várják mindazokat, akik fontosnak tartják a digitális világ felelős használatát, és szeretnének naprakész, tudományos ismereteket kapni a gyerekek és fiatalok technológiai környezetének hatásairól.


