A Benczúr és Bessenyei terek környezete is megújul

Nem is túl régen szépült-újult meg és frissült fel a belváros meghatározó téregyüttese, a Benczúr és a Bessenyei. Már akkor tudni lehetett, hogy a parkok átalakítása után a terek infrastruktúrája, az utak, járdák renoválása-egységesítése is tervben van. Ez következik most, miközben az egy ideje méltán Kulturális Negyedként emlegetett területen több kulturális attrakció megvalósítása is folyik: nemsokára nyithat a Kállay-ház és erősen dolgoznak a „szomszédban”, a Szindbádon.

Mint emlékezhetünk, a Zöld Város programban nem pusztán az elöregedett növényzet frissült fel a két téren, hanem például a Vénusz szobor, de új játszótér (mosdóval), valamint a sportolók-iskolások számára rekortán is készült, s már okospad is szolgálja a kényelmet – nem messze az átalakított Rózsakert Szabadtéri Színpadtól.

Utak, járdák egységesen, szépen

Természetesen a terek sétányai is megszépültek, de a környező utak-járdák még nem, ez most következik, amit az önkormányzat hazai támogatási forrásból valósít meg a „Csomópont fejlesztése, meglévő utak átalakítása Nyíregyházán” című projekt keretében – kaptuk a tájékoztatást a pályázatok és projektmenedzsment  referatúráról. A kivitelezés tervezetten június 15-én kezdődik és várhatóan november végéig tart. A mintegy 393 millió forint összegű munkálatok során a park koncepciójához illeszkedő közlekedési létesítményeket (utak, járdák) építik át, valamint a szükség szerinti csapadékvíz-elvezetési létesítményeket is megvalósítják. A gyalogos átvezetési pontoknál kiemelt térkőburkolat, a teret határoló utaknál pedig aszfaltburkolat épül. Tekintettel arra, hogy az épületek melletti járdák jelenleg vegyes anyaghasználatúak és állapotúak, ezért itt, valamint a park felé vezető járdáknál is homogén, akadálymentes térkő járdaburkolatot készítenek.

Változó forgalmi rend

A parkokat határoló utak meglévő utakhoz (Bethlen Gábor u., Széchenyi u. és Kiss Ernő u.) történő csatlakozásainál a meglévő forgalmi rend megmarad. A felújítás eredményeként a Színház utca és Malom utca teljes szakaszán a forgalmi irány megváltozik. A kivitelezés az előkészületi munkálatokkal (tereprendezés, fakivágás) veszi kezdetét a teljes területen. Ezt leszámítva a beruházás több szakaszban valósul meg, a Bessenyei tér Móricz Zsigmond Színház felőli oldalán a Bethlen Gábor utca – Széchenyi utca közötti szakaszán kezdve. A tervek szerint itt 2020. július 31-ig végeznek is. A kivitelezési munkálatok ideje alatt – mely során megértést és türelmet kérnek – a helyi sajtó útján folyamatos tájékoztatást adnak az aktuális munkavégzésről és az azzal járó esetleges akadályoztatásokról.