36-os lábbal a 42-es ellen? Szurovcsják Ivett bizonyította, hogy lehetséges.

Egy fiatal lány a szokásos nagy mosollyal. Az embernek ha rossz kedve van, ránéz, és óhatatlanul felderül az arca. Mert ilyen a kisugárzása. Pláne, ha érmet nyer az országos bajnokságon. Nem is egyet…

A világ nagyon sok országában többszörös bajnok lenne. De mivel Magyarország tele van úszó klasszisokkal, olimpiai és világbajnokokkal, így ha valaki olyan időt repeszt az előfutamban mint Hosszú Katinka, az sem jelent győzelmet. Sőt, még érmet sem biztos.

- 100 és 50 mellen indultam a bajnokságon, és itt nem lehetett taktikázni. Régen, amikor még volt középfutam, az ember tartalékolhatott kicsit, de itt az első perctől mindent bele kellett adni, mert különben a fináléba sem jut az ember – mondta a Sportcentrum úszója.

Új egyéni csúcs, majd fél perces javítás a döntőben. Nem titkolja, 50 mellen az aranyérem volt a cél.

- Úgy éreztem, van esélyem Sztankovics Anna ellen, aki nem úszta meg legjobbját. Ezen a távon az ember meghallja a sípszót, és onnantól egy nagy száguldás az egész. Amikor célba érkeztem, akkor láttam, hogy második vagyok. Ott nincs idő arra, hogy az ellenfeleket nézzük, ki hol tart – mesélte Szurovcsják Ivett.

Egy fiatal, törékeny lányról van szó, aki jelenleg a Nyíregyházi Egyetem hallgatója. A nála húsz centivel magasabbak között állhatott dobogóra. Pedig a magasság már az úszásban is komoly előnyt jelent.

- Jakabos Zsuzsa a maga 185 centijével, a hosszú lábaival és karjaival már a beugrás után fél testhossz előnyt szerez Ivettel szemben. Nem beszélve arról, hogy egy 36-os lábbal kell a 42-es ellen versenyezni. Sokat javult Ivett startja és a benyúlás is, de ezen még tovább kell dolgoznunk. Az biztos, hogy a vízben a leggyorsabban Ivett haladt – értékelt mosolyogva Urbin Tamás edző.

A Sportcentrum szakágvezetője elégedett volt a versenyzőkkel, Gyula Sándor tanítványa, Hatházi Dóra egy hatodik és egy hetedik helyet szerzett, és döntős volt a váltó is.