1700 súlyos eset egy év alatt – Nélkülözhetetlen a jubiláló gyermekjóléti központ
Az elmúlt évben mintegy 1700 jelzés érkezett súlyos veszélyeztetésről a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központhoz. Ez is elhangzott a Nyíregyházi Egyetemen tartott éves jelzőrendszeri szakmai tanácskozáson, amelyet közösen szervezett Nyíregyháza önkormányzata, illetve a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ. Utóbbi idén ünnepelte megalakulása tizedik évfordulóját, Nyíregyházán pedig negyven évvel ezelőtt indult el az intézményesített családsegítés.
Pedagógusok, háziorvosok, védőnők, szociális munkások találkoztak az egyetem nagyelőadójában. A jelzőrendszer a gyermekekre fókuszál, célja megelőzni a veszélyeztetésüket, vagy pedig, ha megtörtént a baj, segítenek feldolgozni a történteket.
Minden szakterület képviselteti magát
Mint Jászai Menyhért alpolgármester elmondta, ez a feladat önkormányzati hatáskörbe tartozik.
– Évente mindenképpen kötelező találkozni a tagoknak. A szakemberek különböző területekről érkeznek, vannak köztük háziorvosok, pedagógusok, védőnők, szociális szakemberek, egyházak képviselői. Ők más-más területen találkoznak a gyerekekkel. Ők tudják felmérni, hogy hol adódik probléma. Akár iskolai, akár az online térben, vagy családon belül történő bántalmazás esetén is jelezhetik a problémát, így minden területet lefednek. Ezeket a tapasztalatokat összegezzük a tanácskozáson
– hangsúlyozta Jászai Menyhért.
106 fős intézménnyé nőtt a központ
A Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ ebben az évben ünnepelte megalakulása tizedik évfordulóját.
– Január negyedikén volt pontosan tíz éve, amikor megszeppenve álltunk a Körte utcai épület nagytermében. Nagyon hirtelen jött egy jogszabály, ami kimondta, hogy a családsegítés és a gyermekjóléti szolgálat integráltan, egy intézmény keretében működhet. Így jött létre, gyakorlatilag jogutód intézményként 2016. január elsejétől a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ. Akkor 65 fővel kezdtük meg a működést. Az elmúlt tíz év alatt olyan plusz feladataink lettek, mint az óvoda-iskolai szociális segítés, a fogyatékosságügyi tanácsadás. Így mára egy 106 fős nagy intézménnyé váltunk. Járási szinten ellátjuk a gyermekvédelemhez kötődő feladatainkat. Itt már a hatóság becsatornázása is a célunk. Illetve Nyíregyházán, valamint három településen, amelyekkel az önkormányzat feladatellátási szerződést kötött, a családsegítő szolgálatot működtetjük
– összegzett Lengyelné Pogácsás Mária, a központ intézményvezetője.
Évről évre több a segítségkérés
Mint Lengyelné Pogácsás Mária elmondta, napjainkban a társadalmi változások nagyon gyorsan mennek végbe. Ilyen gyorsan jönnek az újabb és újabb problémák, ezért változik az ügyfélkörük is.
– A jelzőrendszeri szakmai tanácskozás egyik alapja, hogy beszámolunk a jelzőrendszer tagjainak a tavalyi évben végzett munkánkról. A tavalyi évben 1700 jelzés érkezett hozzánk. Ez azt jelenti, hogy 1700 esetben történt súlyos veszélyeztetés. Ezek nagyrésze gyermekekkel kapcsolatos, de megtalálható a felnőttek veszélyeztetése is. Sajnos a számok évről évre növekszenek, változnak a problémák. Ezekre az igényekre nekünk is reagálni kell, nekünk is változnunk kell
– tette hozzá.

A legutóbbi nyíregyházi közgyűlésen Lengyelné Pogácsás Mária intézményvezetői megbízatását három évvel meghosszabbították. Mint elmondta, a jövőben is mindent megtesz azért, hogy kollégái mentális egészsége megfelelő legyen. Emellett céljai között szerepel a szakmaiság növelése és a szaktudás folyamatos frissítése is.
Hájer Zsigmond


