1279 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 98 beteg

1 279 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 380 013 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. 

Elhunyt 98 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 347 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 285 022 fő, az aktív fertőzöttek száma 81 644 főre csökkent. 3747 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 296-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig 292 627 fő kapott oltást, közülük 113 570 fő már a második oltását is megkapta. Az oltás első két szakasza lezárult: az egészségügyi dolgozók és az idősotthonok, bentlakásos szociális intézmények kampányszerű oltása már megtörtént. Múlt héten megkezdődött és csütörtöktől folytatódik a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása, az ehhez szükséges Pfizer-vakcinákat most kapják meg a háziorvosok, emellett négy budapesti kórházi oltóponton is oltanak majd Szputnyik-vakcinával. A háziorvosok mától megkezdik a 60 év alatti krónikus betegek oltását is, az ehhez szükséges AstraZeneca-vakcina kiszállítása már megtörtént.

A nyugati vakcinákból eddig 19,7 millió adagot kötöttünk le több tízmilliárd forint értékben különböző gyártóknál (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac), ezekből eddig csak az Pfizer és a Moderna vakcinák álltak rendelkezésre. Mától viszont már AstraZeneca-vakcinával is oltanak a háziorvosok.

Mivel a brüsszeli beszerzésből kevés vakcina érkezik és lassan, Magyarország mindent megtesz, hogy legyen elég vakcina a tömeges oltás megkezdéséhez.  A nyugati vakcinákon túl 2,5 millió ember oltásához elég kínai Sinopharm oltóanyag fog érkezni a következő 4 hónapban. Oroszországból 1 millió ember oltására elég Szputnyik-vakcinát várunk 3 hónap alatt. Az első, 20 ezer oltására elég szállítmány múlt hét kedden meg is érkezett. Magyarországon eddig is és ezt követően is csak olyan vakcinák kerülhettek és kerülhetnek forgalomba, amelyek a magyar hatóságok vizsgálata alapján is hatásosak és biztonságosak, és már több országban is alkalmaznak.

Az oltási rendben az egészségügyi dolgozók az elsők, az ő kampányszerű oltásuk lezárult. 

Második körben az idősotthonok és a bentlakásos szociális intézmények oltását végezték el. Azok az idősek vagy szociális dolgozók, akik eddig nem éltek az oltás lehetőségével, de meggondolják magukat az intézmény vezetésénél jelezhetik e szándékukat. Azokba az intézményekbe, ahol a pandémiás helyzet eddig nem tette lehetővé az oltást, az oltócsapatok visszatérnek.

Harmadik körben, február első hetén elkezdődött a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása kórházi oltópontok és a háziorvosoknál.  Az oltása ezen a héten is folytatódik: a 2964 háziorvos 2 ampulla (12 fő oltásához elég) Pfizer-vakcinát kap, 4 kijelölt budapesti kórházi oltóponton pedig a Szputnyik-vakcinával kezdik oltani a krónikus betegséggel nem rendelkező időseket. A kórházi oltópontokra 560 fővárosi praxisból 5-5 fő idős ember oltását kell megszerveznie a háziorvosoknak.

Negyedik körben, ezen a héten megkezdődik a 60 év alatti krónikus betegek oltása is.  2040 háziorvos kapott 1-1 db ampulla AstraZeneca-vakcinát, amelyből 10 embert tudnak beoltani akár már a mai naptól.

A mostani oltási szakaszban a háziorvosok értesítik az oltandókat az oltás pontos helyéről és időpontjáról. A háziorvosok a praxisukhoz tartozó védőoltásra regisztráltak listáját heti frissítéssel megkapják. Mindenki sorra fog kerülni, aki online vagy postán regisztrált.

A védőoltás ingyenes és önkéntes, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni. A védőoltásra már közel 2 millióan regisztráltak a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.

Az oltási munkacsoport   folyamatosan dolgozik, követi az oltások menetét, a várható vakcinaszállítmányokat, és felkészült a tömeges oltásokra is, ha jön elég vakcina.  Minden célcsoport időben értesülni fog a rávonatkozó tudnivalókról.  Attól függően, hogy mennyi vakcina áll rendelkezésre, ütemes és tömeges oltás is lehetséges. Oltópontonként számolunk a kórházi oltópontokkal, a járóbeteg-szakrendelőkkel, a háziorvosi rendelőkkel, és szükség esetén akár a szavazóhelyeket is be lehet vonni. 

magyar járványügyi adatok kedvezőek, a következetes védekezésnek köszönhetően sikerült megfékezni a járványt, de több európai országban tovább nő a fertőzöttek száma, miközben kevés a vakcina. Ezért a kormány március 1-ig meghosszabbította védelmi intézkedéseket. A kormány már készül a fokozatos újranyitásra, és ehhez az emberek véleményét is ki fogja kérni egy online nemzeti konzultáción.

Este 8 óra és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

Magán és családi rendezvények (például: születésnap) 10 főig megtarthatóak, amelybe a 14 év alattiak nem számítanak bele. 

Továbbra is kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. Felhívjuk a figyelmet, hogy a kórházakban és az idősotthonokban változatlanul látogatási tilalom van érvényben

Az egészségügyi dolgozók mellett a védekezésben résztvevő szociális dolgozók, a rendőrök, katonák és közszolgálati tisztviselők is díjmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket. Az ingyenes utazáshoz munkáltatói igazolás szükséges arról, hogy a személy a veszélyhelyzettel összefüggő vagy a  koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása érdekében szükséges feladatokat lát el. 

Az üzletek - a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével - este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.

Minden gyülekezés tilosAz éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek ott csak az étel elvitele céljából lehet tartózkodni. A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket. Mindennemű rendezvény megtartása tilos, ide értve a kulturális eseményeket. A sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött kell megtartani. A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat, könyvtárakat, mozikat és állatkerteket, korcsolyapályákat.

Temetés legfeljebb 50 fővel tartható meg. Esküvők lakodalom nélkül tarthatóak meg, azonban az eseményen csak meghatározott személyek vehetnek részt.

A közterületi parkolás ingyenes. A kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.

rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja. A katonák az ország több városában támogatják a rendőrök munkáját és a kórházban tehermentesítik az egészségügyi dolgozókat.

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.

A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett további családvédelmi intézkedéseken dolgozik és elindította a gazdaság-újraindítási akciótervet.

 

Forrás: koronavirus.gov.hu