Kedvezményezett: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata
Pályázat címe: „A Bencs Villa turisztikai hasznosítása a kulturális örökségünk megőrzése érdekében”
Azonosító szám: TOP-6.1.4-15-NY1-2016-00001
A szerződött támogatás összege: 274,97 millió Ft
A támogatás mértéke: 100%
A projekt várható befejezése: 2017. október
Kívül-belül megújul a Bencs Villa, mely kiemelkedő kulturális, idegenforgalmi és művészeti központjává válhat Nyíregyháza Megyei Jogú Városnak. A 90 éves épület teljes felújítása az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapból finanszírozott pályázat keretében valósul meg.
A projekt eredményeképpen művészeti, kulturális és kiállítási központ, történelmi és várostörténeti emlékhely, művészeti alkotóhely jön létre, melynek programjában országosan is elismert írók, festők, zenészek mutatkozhatnak be. A projekt eredményeképpen a Bencs Család életét, munkásságát tárlaton keresztül ismerik meg a látogatók úgy, hogy a korabeli nagypolgári élet jellemzői a berendezési tárgyakban is megjelenítésre kerülnek.
A jelenleg városi- és kultúrtörténeti emlékként számon tartott Bencs Villa megújítása során az alábbi építészeti munkák valósulnak meg:
• Földszinti nagy terek összenyitása mobil falrendszer segítségével, amellyel lehetővé válik a nagyobb számú közönség befogadása is, így a jövőben kiállítások, felolvasóestek, vagy akár kamaraszínházi előadások helyszíne is lehet. A földszinten helyet kap egy korhűen berendezett kávéház, és megújul a villa déli és keleti oldalán lévő földszinti terasz is, mely akár egybe is nyitható majd a földszinti belső térrel, tovább növelve annak méretét.
• A villa emeletének teljes átalakításával pedig helyt kap egy felnőtt lakosztály, ahol a korhű bútorokkal berendezett társalgó, női és férfi hálószoba és fürdőszoba bemutató terek lesznek kialakítva. A másik lakosztályban lehetőség nyílik a kor kulturális, tudományos és művelődési emlékeinek kiállítására a könyvtárszoba, a kutatószoba és a pihenő szoba tematikus berendezésével.
• A jelenleg beépítetlen padlástér megújításával egy loft- műtermet alakítanak ki, a múlt század elejének kedvelt beépítési módjait idézve. Itt valósul meg a minden igényt kielégítő alkotóműhely is.
• Az alagsorban építik ki a háttérfeladatok ellátását biztosító szervizkonyhát.
• A kert megújításának része egy történeti emlékút és rekonstruált eredeti sétány megvalósítása, valamint az új kerítés, mellyel a villa impozáns összképet nyújt majd.
Fontos szempont, hogy a megújítás során a külső és a belső építészeti jegyek összhangban maradjanak, a megidézni kívánt kor valós képét bemutatva ez által.
A fejlesztés során az épületbelső teljes műszaki megújítása és a homlokzat rekonstrukció is megvalósul.
A projekt részét képezi a Bencs Villa épületének energia hatékony működését javító beruházások, valamint a megújuló energiaforrások beépítése is.
Az épület felújításán túlmenően további cél a komplex turisztikai, információs és látogatómenedzsment szolgáltatások létrehozása, élményelemeket jelentő technikai fejlesztések, interaktív bemutatási formák kialakítása, időjárás független, célcsoport specifikus kínálati program elemek létrehozása, fejlesztése.
A pályázatnak köszönhetően a turisták által is kedvelt Nyíregyháza egy olyan kulturális színtérrel gazdagodik, amely tovább emeli a város kulturális és művészeti programjainak számát és tovább növeli regionális szintű turisztikai vonzerejét.
Sajtóközlemény
KULTURÁLIS ÉS KIÁLLÍTÁSI KÖZPONTTÁ VÁLHAT A BENCS VILLA NYÍREGYHÁZÁN
2018/november/29
A projekt eredményeképpen irodalmi, kulturális és kiállítási központ, történelmi és várostörténeti emlékhely alakult, amely működésébe országosan is elismert írók, színészek és zenészek kapcsolódhatnak be. A projekt megvalósításával a Bencs Család életét, munkásságát tárlaton keresztül ismerik meg a látogatók úgy, hogy a korabeli nagypolgári élet jellemzői a berendezési tárgyakban is megjelenítésre kerülnek.
A városi- és kultúrtörténeti emlékként számon tartott Bencs Villa megújítása során többek között a földszinti nagy terek összenyitásával lehetővé vált a nagy közönség befogadása, így helyszínéül szolgál a jövőben kiállítások megnyitásának, felolvasóestek tartásának vagy akár kamaraszínházi előadások lebonyolításának is. A földszinten kapott helyet a korabelien berendezett kávéház is.
A villa emeletének átalakításával helyet kaptak azok a szobák, amelyek korhű bútoroknak köszönhetően valós képet nyújtanak a nagypolgári élet mindennapjaiba, így megtekinthető dolgozószoba, szalon, női szoba és egy könyvtári rész is.
A villa kertjének megújításának szerves része volt a történeti emlékút és rekonstruált eredeti sétány megvalósítása, míg az új kerítéssel a villa méltó összképet nyújt megálmodója tisztelete előtt.
A projekt részét képezte a Bencs Villa épületének energia hatékony működését javító beruházások, valamint a megújuló energiaforrások beépítése is.
A beruházás célja olyan turisztikai attrakció létrehozása volt, amely színesíti a város kulturális programkínálatát, új élményelemekkel gazdagítva, és hosszabb üdülésre ösztönözve ezzel a megyeszékhelyre látogató turistákat.
A projektről bővebb információt a www.nyiregyhaza.hu oldalon olvashatnak.