Link küldése Link küldése

Wizz Air kadétprogram Nyíregyházán




2016.01.28.



Többek között a propeller működési elvéről is tanul az a 8 kadét, akiket négy hónapon keresztül 250 főből választottak ki. Ők 2016 januárjában kezdték meg a pilótaképzést Nyíregyházán. A hallgatók közül négyen Magyarországról, egy fő Ukrajnából, egy Szlovákiából, egy Angliából, egy hölgy pedig Romániából érkezett a programra.

A jelöltek már a képzés elején állásgaranciával rendelkeztek, amit a Wizz Air ajánlott fel nekik. A kadétok a 21 hónapos elméleti és gyakorlati képzés után rögtön alkalmazásba állnak, első tisztként szolgálnak majd a Wizz Airnél.

A hallgatók oktatásában három cég vesz részt, a nyíregyházi kötődésű Tréner Kft. és két holland társaság, a Flight Simulation Company és a Martin Air Flight Company.

További képekért kattintson a fotóra!

A képzési lehetőséget másfél évvel ezelőtt írta ki a Wizz Air, mivel szakemberei azt tapasztalták, hogy pilótahiány kezd kialakulni a légitársaságoknál, ezért döntöttek az állás garantált program elindítása mellett. 15 repülőiskola kapott meghívást a programba, ahol egyedüli magyar cégként képviseltette magát a Tréner Kft. Ekkor kötött szövetséget a nyíregyházi iskola a két holland társasággal.

 

Újszerű oktatás

 

Horváth Tibor, a Tréner Kft. tréningmenedzsere arról számolt be, korábban ilyen program még nem volt Magyarországon. Azt mondta, különlegességnek számít az, hogy a hallgató úgy tudja elkezdeni a képzést, hogy már egy légitársasági állása van. Hozzátette, ez Nyugat-Európában már egy bevett szokás, de Magyarországon eddig még nem volt jellemző. A programot a Wizz Air angol főpilótája kezdeményezte, aki az angol modellt megpróbálja átültetni Kelet-Európába.

A pilótajelöltek 119 ezer eurót fizettek a közel két éven át tartó, angol nyelvű képzésért. Oktatásukban a Tréner Kft. munkatársai és holland szakemberek vesznek részt. Az első három hónapban elméleti órákban részesülnek a kadétok, majd folyamatosan, ahogy az időjárás lehetővé teszi, megkezdődnek a gyakorlati órák.

 

Nyíregyháza, ahol az álmok valóra válnak

 

Oravecz András a fővárosból érkezett Nyíregyházára, hogy gyerekkori álmát valóra váltsa. Azt mondta, mindig is érdekelte a repülés, fiatal korától Magyarországon szeretett volna utasszállító pilóta lenni.

Az integrált képzés végén a pilótajelöltek többfordulós vizsgát tesznek, majd két hónap gyakorlat következik Amszterdamban, ezután pedig részt vesznek a Wizz Air belső tréningjein. Ezután teljes értékű pilótává válnak, és lehetőségük lesz arra, hogy kapitánnyal repüljenek. Az új típusú oktatási forma mellett, tőle függetlenül működik pilótaképzés a Nyíregyházi Egyetemen is, amelyben a Tréner Kft. szakemberei jelentős oktatási szerepet vállalnak.

M. E.

(Fotó: Szarka Lajos)





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Jószomszédi kapcsolat – Ukrán önkormányzati küldöttség látogatott Nyíregyházára

A küldöttség a Robert Schuman Intézet és a Nemzetközi Visegrádi Alap szervezésében érkezett.

Több hónapos téli pihenő után újra működik a szökőkút a Bujtosi tavon

Több hónapos téli pihenője után, a berendezést szombaton indították be a NYÍRVV munkatársai.

Letartóztatta a bíróság a kerítés bűntettével gyanúsított párt

Előzetes letartóztatásba helyezték R. J. és társa gyanúsítottakat.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!