Link küldése Link küldése

Virtuális séta a régi Nyíregyházán




2017.05.15.



Villamos a mai Hősök terén, az épülő Víztorony vagy az egykori Dózsa Mozi. Aki ismerte, látta, nosztalgiával tekinthet vissza a régen elmúlt időkre, aki pedig nem élt még akkor, megláthatja, hogyan nézett ki Nyíregyháza 100, 50 vagy akár 20 évvel ezelőtt. A Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Nyíregyháza Városnapja alkalmából virtuális sétára várta az érdeklődőket Széchenyi utcai épületébe.

 

Források, amelyekre nem gondolnak a kutatók

 

További képekért kattintson a fotóra!

Kujbusné dr. Mecsei Éva, a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának igazgatója elmondta, eddig a Levéltár a Városnap alkalmából mindig az általa őrzött régi iratokat mutatta be. Hozzátette, ezért most úgy gondolták, hogy összefognak a közgyűjteményekkel, a múzeummal és a könyvtárral és megmutatják azokat a forrásokat, amelyekre kevésbé gondolnak azok, akik a várostörténetet kutatják.

A virtuális sétán elhangzott, a múlt nagyon fontos ahhoz, hogy megértsük, mi zajlik a jelenben és hogy megálmodjuk, milyen lesz a jövő.

 

Múlt-jelen-jövő

 

Bajnay Kornél, a FIDESZ-KDNP önkormányzati képviselője azt mondta, ha az ember nem ismeri a múltját, akkor a jelene is bizonytalanná válik. Hozzátette, múltból építkezünk, hogy mindig tudjuk előre menni.

A Nyíregyházát megismerni vágyók Sipeki Péter gyűjteményéből megnézhették Hammel József városfotóit, vagy azokat a várost bemutató képeslapokat, amelyek a Jósa András Múzeum gyűjteményét gyarapítják. A régi Nyíregyházáról felidézett képet Kéry Péter várostörténeti filmje tette teljessé. A rendező-operatőr úgy vélte, a település lakóinak nagyon fontos az, hogy megismerjék a történelmüket. Ezért még 1987-ben elkezdtek egy filmsorozatot, ami Nyíregyháza történetét dolgozza fel. Ebben a sorozatban bemutattak a kezdetektől egészen a a 20. századig minden olyan fontos eseményt, amely a város történetében jelentős volt.

A várostörténeti kiállítás a Levéltárban egy hónapon keresztül várja ingyenesen azokat, akik kíváncsiak a 264 évvel ezelőtt újratelepített város régi arcára.

ME.
Fotó: Szarka Lajos
 





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Európai Mobilitási Hét Vásárosnaményban

Bűnmegelőzési szakemberek látták el hasznos bűn- és balesetmegelőzési tanácsokkal a lakosságot.

Esélyt kapott a megjavulásra a fiatalkorú gyanúsított

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és könnyű testi sértés vétsége miatt indult nyomozás.

Futballmérkőzés sajtótájékoztatója a törvényszéken

A Nyíregyházi Törvényszék közleménye.

Barátságos mérkőzés szeptember 28-án

Szeptember 28-án immáron 8. alkalommal kerül sor a nagyszabású labdarúgó rendezvényre.

Közlekedők figyelem! – Sávszűkület a Bujtosi Uszoda építése miatt

Szeptember 27-én csütörtöktől előreláthatólag két héten keresztül sávszűkületre kell számítani.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!