Link küldése Link küldése

Vigyázzunk a D-vitaminnal, túladagolása éppolyan káros, mint a hiánya




2018.09.17.


A D-vitamin most éli népszerűségének csúcspontját. Eddig is szükségünk volt rá, de ezzel sokáig nem voltunk tisztában. Most már viszont szinte minden étrend-kiegészítőbe tesznek belőle egy adaggal, ez pedig könnyen túladagoláshoz vezethet.


A napfény hatására termelődő jótékony anyag nem is igazán vitamin, hanem egy zsírban oldódó hormonszerű előanyag, ami akár fel is tud halmozódni a szervezetben. Persze ez a ritkább. A legtöbb mérés szerint a lakosság nagy része D-vitamin-hiányban szenved. Ez számtalan egészségügyi kockázattal járó állapot, gyakoribbá válhatnak a fertőzések, a depressziós hangulatváltozások, a csonttörésre és a rákra is hajlamosabbak lehetünk. Ugyanakkor a D-vitamin túladagolása szintén káros lehet: ha a napi 2000 nemzetközi egységnél, azaz 50 μg-nál többet viszünk be rendszeresen, mert a táplálkozás és a napozás mellett még tablettában is szedjük, akkor túl magassá válhat vérünk kalciumszintje, gyomorfájdalom, hányás, hasmenés léphet fel, de előfordul gyengeségérzet vagy vesekőképződés is. Ezek azonban csakis a napozás hatására nem történnek meg, a túladagolás miatt az étrend-kiegészítőinket kell okolnunk. Ahhoz, hogy a túladagolást elkerüljük, minden vitaminunkat, tejtermékünket, kenyerünket, gyümölcslevünket nézzük meg, és ha tartalmaznak D-vitamint, adjuk össze, hogy naponta mennyit szedünk így belőle. Ha az eredmény túllépi a megadott határt, akkor vásároljunk olyan készítményeket, amikben nincs hozzáadott D-vitamin. Ha bizonytalanok vagyunk, vérvizsgálattal megnézethetjük, pontosan hogy áll a szervezetünk ez ügyben.

Nem is véd annyira a törések ellen?

 

D-vitamint főleg a csontritkulással küzdőknek ajánlják kalcium és K2-vitamin szedésével egyetemben. Ugyanakkor egy kutatásban félmillió ember vizsgálata után arra jutottak, hogy nincs egyértelmű összefüggés csupán a D-vitamin szintje és a törések között. Sőt, a túladagolásnak egyik fő jele a gyakori zúzódás és csonttörés.


Forrás: ridikul.hu





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Memóriafejlesztő tippek korhatár nélkül

Memóriánk a korral sajnos romlik, de nem mindegy, milyen tempóban.

Ezekkel a gyógynövényekkel megőrizhetjük az egészségünket az őszi hidegben

Az egyre hűvösebb, nyirkosabb őszi időjárás miatt sokan megfázunk.

Hogyan pörgessük fel az agyunkat az étkezéssel?

A következőkben azokról az élelmiszerekről ejtünk szót, amelyek hozzájárulnak agyunk turbózásához.

Ezzel a lenyűgöző portréval nyerték meg az Év természetfotósa versenyt

A holland győztes napokig a piszeorrú majmok közvetlen közelében élt, hogy elkészíthesse a képet.

A töklámpásfaragás magyar hagyományai

Az amerikai és angolszász eredetű halloweent egyre többen ünneplik hazánkban is.

Tényleg gyógyít az almaecet? Íme a tudományos eredmények

Katonák és sportolók is gyakran ittak ecettel kevert vizet frissítő gyanánt.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!