Link küldése Link küldése


VIDOR - Augusztus 25-től


2017.07.14.


Hamarosan startol a legnagyobb nevettetők seregszemléje – ismertették a Vidor Fesztivál idei, színházi versenyprogramját. Több szerepben lép majd színpadra a közönség egyik nagy kedvence, Kern András, de Nyíregyházára érkezik többek között Hernádi Judit, Hegyi Barbara, Szabó Kimmel Tamás és a közelmúltban Oscar-díjat nyert Mindenki című film főszereplője, Szamosi Zsófia is.


Vidorgás a színházban

 

Idén 16. alkalommal startol el a Vidor Fesztivál Nyíregyházán. A rendezvény megújult arculattal várja többek között a színház szerelmeseit is. A színházi versenyprogram ebben az évben is színes, pörgős lesz – a részleteket a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója ismertette. Kirják Róbert kiemelte, idén is sikerült összeszedni az elmúlt évek legjobb vígjátékait és olyan nevekkel találkozhatnak majd a nézők, mint Kern András, Jordán Tamás, Hernádi Judit, Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás, Székhelyi József, Trokán Péter.

További képekért kattintson a fotóra!

Neves zsűritagok

 

Ebben az évben is hattagú lesz a VIDOR Fesztivál zsűrije, amelynek elnöke idén először Benedek Miklós Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes művész lesz. Az előző évekhez képest újdonság, hogy a zsűriben a Móricz Zsigmond Színház társulatát is képviseli egy fő – a jelentkezők közül Széles Zitát, a friss Domján Edit-díjas színművésznőt sorsolták ki. Széles Zita azt mondta: „A legjobb az lenne, ha sikerülne igazi nézőbe 'átmenni', mert azt hiszem, hogy szakmai szemmel figyelgetni az előadásokat, az érdekes dolog, de mégis az a legfrenetikusabb, hogyha sikerül elandalodni egy előadásban és átadni magam az élménynek.”
A nézők soraiból is lesznek zsűritagok – idén banki osztályvezető, nyugdíjas, ügyész és egy gimnazista is bekerült a zsűribe. A közönség pedig már várja, hogy elkezdődjön a legnagyobb nevettetők seregszemléje, a Vidor Fesztivál. Fenyvesvölgyi Ferencné azt mondta: „Legfőképpen a színház vonz, mert ugyan kiváló a színházunk és kiválóak a színészek, de valahogy a nagy nevek mindig vonzzák az embert és egy évben egyszer szeretünk elmélyülni egy olyan darabban, amiben nagy nevek szerepelnek. Szeretem, kedvelem és kívánom, hogy még nagyon sokáig legyen Vidor Fesztivál Nyíregyházán.”

 

Neves rendezők és bérletes elővásárlási jog

 

A színházi versenyprogram rendezői között találhatunk idén két külföldi művészt, de lesz több olyan darab, amelyet színészrendezők vagy éppen egy író álmodott színpadra. Az előadások a magyar színházművészet kiváló műhelyeiből érkeznek, köztük akadnak nagy múltúak is, például a Nemzeti Színház, a Vígszínház, a József Attila Színház és lesznek kisebb, de országos hírű alkotóközösségek is, például a Nézőművészeti Kft.. A Vidoros előadásokra elővásárlási jog illeti meg a bérleteseket. A jegyek július 17. és 21. között csak személyesen, a bérletek felmutatásával válthatóak a jegyirodában. A bérletes nézők előadásonként maximum 2 jegyet, összesen legfeljebb 4 darab jegyet válthatnak. A bérlettel nem rendelkezők július 24-től vásárolhatnak jegyeket a jegyirodában, online pedig július 27-től.

Dér Vivien

(Fotók: Szarka Lajos)

 





« vissza

TOP24
Legfrissebb hírek videóval
Programajánló
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Vasárnap este ismét foci

A Szolnokot fogadja a labdarúgó bajnokságban a Nyíregyháza Spartacus.

„A következő generációk sorsa múlhat a vízgazdálkodáson”

Tizenkilenc munkatársával felel napi szinten a megyei vízvédelemért Farkas Géza.

Kórházban a kerékpáros

Jánosbokornál egy kerékpáros az őt már előző autó elé fordult és összeütköztek.

Kisteherautó rohant személyautóba a László utcán

Csütörtök délután a László utcán egy személygépkocsi forgalmi okból fékezett.

Szakmai nap a Bemben

A szakmai nap szervezése immár 10. éve van jelen a Bem József Általános Iskolában.

Ezt olvasta már?
X
Helyesírási verseny – Még tart a jelentkezés
A Nyíregyházi Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete helyesírási versenyt hirdet.
Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Impresszum Írjon nekünk
© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!