Link küldése Link küldése

Újéletfa-liget Nyíregyházán




2015.08.11.



Tavaly ültetett facsemeték örökítik meg egy-egy új élet érkezését az Újéletfa-liget projekt részeként a kertvárosi Alkotás utca játszóterén. A parkban olyan újszülött gyermekek kaphatnak saját fát, akik Nyíregyháza szülöttei. A NYÍRVV és a Nyíregyházi Önkormányzat közös kezdeményezése, a város megszépítése mellett azzal a céllal indult, hogy a Nyíregyházán született gyermekeknek, ha felnőttként el is kerülnek a szabolcsi megyeszékhelyről, örök kötődésük maradjon szülőföldjükhöz.

 

Augusztus végéig lehet jelentkezni

 

A múlt év július 31-e és 2015. július 31-e között született gyermekek facsemetéit idén ősszel a jelentkezőkkel közösen ültetik majd el a NYÍRVV munkatársai, sőt a növények jövőbeni gondozásában is számítanak az új tulajdonosokra. Akik szeretnének részt venni még az idei telepítésen, augusztus 31-ig adhatják le jelentkezésüket. A jövő évre vonatkozóan pedig azok a családok pályázhatnak, akiknél 2015. július 31-től érkezett a gyermekáldás. Jelentkezni a gyermek születési kivonatának és lakcímkártyájának másolatával, valamint a vonatkozó pályázati adatlap kitöltésével lehet. Az adatlapot a www.nyirvv.hu oldalról lehet letölteni. A nevezéseket e-mailen a marketing@nyirvv.hu címre, valamint levélben a NYÍRVV Nonprofit Kft. Tüzér utcai címén várják. A szép kezdeményezést a város folytatni kívánja, melynek keretében újabb területeket jelölnek majd ki a leendő facsemeték számára.

Piszár Tünde





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Van már mikulás-sapkád?

Fontos! Találkozzunk december 6-án a Kossuth téren!

Regionális szabálysértési workshop a Nyíregyházi Törvényszéken

Négy törvényszék szabálysértési ügyszakban dolgozó szakembereinek részvételével rendezték meg.

Kötetbemutató a Jósa András Múzeumban – Vértes a huszárok Doberdója

Hiteles kutatások nyomán tény, hogy a Vértes 1945-ben olyan volt, mint az I. világháborúban Doberdó.

Egyszerre tolattak – Forgalmas bevásárlóközpont parkolójában történt baleset

A Korányi úti bevásárlóközpont parkolójában egyszerre tolatott két személygépkocsi és összeütköztek.

Két gyalogost gázoltak el egyszerre az Országzászló téri zebrán

Péntek délelőtt az Országzászló téren a zebrán sodort el két gyalogost egy személygépkocsi.

Hármas karambol a Debreceni úton – Jelentős az anyagi kár

Csütörtök délután a Debreceni út bevezető szakaszán egy autós forgalmi okból fékezett.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!