Link küldése Link küldése

Tojásfestéssel készültek a húsvétra a múzeumban




2017.04.13.



A Jósa András Múzeumban már hagyomány, hogy az óvodásokkal és kisiskolásokkal közösen készülnek a kereszténység nagy ünnepére. A pedagógusok a gyermekekkel kézműves foglalkozások keretében elevenítették fel a húsvéti szokásokat, szimbólumokat, de a tojásfestés rejtelmeibe is betekintést nyerhettek a fiatalok.

– Az ovisokkal a berzsel tojásokat készítjük, illetve savval maratott tojást készítünk. Egy kicsit rémisztő a neve, de tulajdonképpen láthatjátok, hogy ecettel dolgozunk és fogpiszkálóval. Az iskolásokkal pedig a beregi aranytojással bővül ki a repertoár – mondta el Vécseiné Lakatos Bernadett múzeumpedagógus.

 

Készület az óvodákban is

 

Természetesen az óvodában sem maradhat el a húsvéti készület. Horváthné Zagyi Erzsébet, a Gyermekek Háza Déli Óvoda pedagógusa hangsúlyozta, a gyerekek barkaágakat díszítenek, tojást festenek, verseket, mondókákat tanulnak, de persze a locsolkodás hagyományát is felelevenítik az ünnepi időszakban.

 

Több száz résztvevő

 

A múzeum húsvéti készületében közel 400 gyerek vett részt, akik a tojásfestés mellett zokninyuszikat és galacsinbárányokat is készíthettek, a közös ügyeskedés végén pedig húsvéti mondókát szavalva mozgathatták át magukat.

Zadubenszki Norbert





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Az én könyvtáram – Szakmai napot szerveztek a Móricz Zsigmond Könyvtárban

Február 1-jén indult a „Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek” EFOP-os projekt.

Baleset Sóstóhegyen – Elveszítette uralmát egy sofőr járműve felett, kerítésbe rohant

Kerítésnek csapódott egy személygépkocsi Sóstóhegyen, jelentős az anyagi kár.

Nyíregyházi tanulmányúton vettek részt Lembergből érkező turisztikai szakemberek

Június végén Lembergbe, egy nagyszabású turisztikai workshopra kapott meghívást városunk.

Totálkárosra égett egy személygépkocsi, a két fiatal még időben elhagyta a járművet

Szombat hajnalban Felsősima és Kálmánháza között két fiatal lesodródott az útról.

Így alakul az Egyenlő Bánásmód Hatóság október havi ügyfélfogadása

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság az emberi méltóság garanciális intézménye.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!