Link küldése Link küldése

Szpari szakmai stáb - Bozsik József lesz a következő szezonban a vezetőedző




2018.05.15.


 Az ország egyik legfiatalabb edzői stábja irányítja a Nyíregyháza Spartacust. 


Sok találgatás jelent ment a napokban azzal kapcsolatban, milyen szakmai stábbal vág neki a 2018/2019-es idénynek a Nyíregyháza Spartacus. Nos a klub vezetése ma mindenben megállapodott Bozsik Józseffel, így a következő idényben ő lesz a csapat vezetőedzője.

 

- Megtisztelő a feladat, igyekszem mind a Spartacust, mind az akadémiát méltón képviselni. Egyúttal szeretnénk bizonyítani a magyar edzői társadalomnak is, hogy ilyen fiatalon is lehet jó eredményeket elérni – mondta Bozsik József.

Az is eldőlt, hogy a vezetőedző munkáját asszisztensedzőként a korábbi Szpari játékos Lengyel Roland, kapusedzőként a szintén nyíregyházi Tuska János, erőnléti edzőként Darabos Balázs segíti. Ezzel az ország egyik legfiatalabb edzői stábja lesz a nyíregyházi, a legidősebb Lengyel Roland a napokban volt negyven éves. A stáb az elmúlt hónapokban dolgozott már együtt a Talent csapatnál, mely a legtehetségesebb utánpótlás játékosokból áll, és a tervek szerint a felnőttek mellett heti rendszerességgel továbbra is tartanak edzéseket a fiataloknak is, akik így végig szem előtt lesznek, és könnyebben az első csapathoz kerülhetnek. A klub vezetése bízik abban, hogy a fiatal stáb új lendületet ad majd a Nyíregyháza Spartacusnak a következő idényben.

Dankó L





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Békéscsaba otthonában

A Nyíregyháza Spartacus vereséget szenvedett az Előre vendégeként

Csárdásra készülnek a röpis lányok - Csehországba utazik a Vasvári együttese

Világbajnokságon képviselik Magyarországot a nyíregyházi diákok

Strandröplabda pályák a központban - átadták az Aréna melletti létesítményeket

A létesítmény nemzetközi tornák rendezésére is alkalmas



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!