Link küldése Link küldése

Szeles, de napos, meleg időt hoz a hét második fele




2018.07.12.


A hét hátralévő részében újabb front nem érkezik, gyakran szeles, de nyáriasan meleg időre készülhetünk, sok-sok napsütéssel.


A szerdai nap időjárását alakító hidegfront csütörtök reggel, délelőtt kelet felé távozik, mögötte alapvetően száraz, kellemesen meleg nyári idő köszönt be a hét második felére.

Csütörtökön eleinte még keleten, délkeleten alakulhat ki egy-egy zápor, majd napközben egyre inkább a napsütés kerül túlsúlyba, a megjelenő gomolyfelhőkből egy-egy jelentéktelen zápor csupán néhol északkeleten és délen alakulhat ki. Az ország északi, északkeleti felén élénk lesz a nyugati-északnyugati szél. Délutánra kellemes tartományba, 25 és 30 fok közé melegszik a levegő.

Napsütés, szél, 30 fok közeli maximumok

Pénteken és a hétvégén is a napsütésé lesz a főszerep, egy-egy zápor, esetleg zivatar csak néhol fordulhat elő. Gyakran feltámad viszont az északnyugati szél, a délnyugati tájak kivételével sokfelé élénk, helyenként erős lökések is lehetnek. Kellemesen frissek lesznek a hajnalok, délutánonként pedig 30 fok közelében tetőzik a hőmérséklet.

A napos időben délelőtt 10 és délután 16 óra között sokfelé továbbra is nagyon erős szintet érhet el az UV-sugárzás, célszerű lesz napszemüveget, szalmakalapot viselni, illetve magas faktorszámú fényvédő krémekkel védekezni a leégés ellen.


Forrás: idokep.hu





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Villanyoszlopot tört egy személygépkocsi Bedőbokornál, százan maradtak áram nélkül

Délelőtt Bedőbokornál egy autós letért az útról, árokba hajtott, majd kitört egy villanyoszlopot.

Szabó Ilonát 90. születésnapja alkalmából köszöntötték Nyíregyházán

90. születésnapja alkalmából Szabó Ilonát köszöntötte Mussó László önkormányzati képviselő.

Régi hagyomány, hogy a családok gyermekeik születését egy facsemete elültetésével ünneplik

2015-ben indította el Nyíregyháza önkormányzata és a városüzemeltető cég az Újéletfa-projektet.

Szív Világnapja rendezvény a Kossuth téren – Fontos a prevenció

Ingyenes szűrővizsgálatokkal várják az érdeklődőket a Szív Világnap alkalmából a Kossuth térre.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!