Link küldése Link küldése

Szakképzés Európai Hete – Nagykövetek a szakképzésben




2018.11.12.


Az európai szakképzési hetet az Európai Bizottság hirdette meg, mely szeptember elsejétől december 31-ig hivatott Európa-szerte helyi, regionális és nemzeti rendezvényeken vonzóvá tenni a szakoktatást és a szakképzést. Pénteken a pályaválasztási programot diákpályázatok eredményhirdetése és díjkiosztó ünnepség, illetve a szakma nagyköveteinek bemutatója követte.


 

Európa szinte valamennyi országában hiányzik a szakképzett munkaerő, ezért szervezik a kontinensen harmadik éve a szakképzési hetet. Itt van lehetőség arra, hogy brand épüljön a szakmák köré.

– fogalmazott az ünnepségen Szűcsné Szabó Katalin a Nemzeti Szakképzési- és Felnőttképzési Hivatal főosztályvezetője. Az európai eseményre akkreditált 1400 programból 400 Magyarországról érkezett, ebből 30 nyíregyházi ötlet volt. A 80 szakmát kínáló Nyíregyházi Szakképzési Centrum ünnepségén Jászai Menyhért alpolgármester köszöntötte a megjelenteket.

A szakképzés Nyíregyházán úgy működik – a nyíregyháziak, szabolcs-szatmár-bereg megyeiek tudják , hogy összefogással, együtt a kamarával, az egyetemmel, a Szakképzési Centrummal, a megyei jogú várossal és a gazdasági élet szereplőivel. Másképp ez nem képzelhető el, ha nem egy irányba és közös erővel, akarattal húzzuk ezt a közös szekerünket és ügyünket.

A 7 ezer diákot számláló centrum pedagógusainak egyaránt kiemelt feladata a tehetséggondozás épp úgy, mint a hátránykompenzáció. A szakmai közösség büszke a nemzetközi szinten is elismert Bánki Robot Team és Zsigó Zsolt tanár úr sikereire, illetve a Hudák Zsolt által vezetett Tekerd Csoportra, akik most éppen a NASA-val tárgyalnak.

A Szakképzés Európai Hetének ez a fő rendezvénye, de mi már szeptember óta szerveztünk programokat, közel 50 programot akkreditáltattunk. És nagyon fontos esemény volt a Digitális Közösségi Alkotóműhely átadása kedden, ma pedig délelőtt kiállítás és állásbörze rendezésére került sor, a Wesselényi sportcsarnokában, ahol közel 50 vállalat, kis- és középvállalkozás, felsőoktatási intézmény volt jelen.

– fogalmazott Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója.

Délután az óvodásoknak, általános – és középiskolásoknak A jövő szakmája címmel meghirdetett pályázat eredményhirdetésével és a díjkiosztó ünnepséggel folytatódott a program. Legóval és drónokkal jutalmazták a legjobbakat.

3 éve tesznek ajánlást a szakképző iskolák a Szakma Nagykövete címre érdemes egykori diákok közül. Soltész Attila például a Bánkiban végzett gépgyártás-technológia, számítástechnika szakirányon. Fő mentora Zsigó Zsolt volt, majd az egykori Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát.

Valóban az informatika terén helyezkedtem el, információ menedzsment szakirányon végeztem. Informatikával, információs rendszerekkel foglalkoztam, mindig is, közgazdászként is, ez is közel volt a szakmámhoz. Az elmúlt pár évben megkaptam szüleim gépipari cégét, a mi most egy 110 fős gépipari cég, és azt látom, hogy a versenyképesség záloga a hatékony gyártás, a hatékony gyártásnak pedig a digitális transzformáció, a digitalizálás.

– vélekedett Soltész Attila, a 4S-2000 ügyvezetője.

A nagykövet olyannyira fontosnak tartja a szakképzést, hogy több mint 10 éve szakmai órák és nyári gyakorlatok helyszíne a cég. Ettől a tanévtől a Nyíregyházi Egyetemmel kötött szerződés szerint duális képzésre adnak lehetőséget gépész hallgatóknak.

A Szakképzési Centrum valamennyi iskolája jelölt egykori diákot a Nagykövet címre, kik életútjukkal, karrierjükkel példát és jövőt mutatnak a mai középiskolások számára.


Matyasovszki Edit





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

Továbbra is napsütésre számíthatunk, a ködös részeken is melegszik az idő

Kedden is általában napos, száraz időre számíthatunk.

Folytatódnak a faápolási munkálatok Nyíregyházán – Az Eötvös utca következik!

Február 19-től az Eötvös utcán folytatja a NYÍRVV Nonprofit Kft. a faápolási-ifjítási munkálatokat.

16-65 évesek figyelem! – Térítésmentes informatikai képzés indul a könyvtárban

Ismét megszervezik a térítésmentes informatikai képzést Nyíregyházán.

Sokba kerülhet a fácán leves – Bíróság előtt a besenyődi orvvadász

A Nyíregyházi Járási Ügyészség soron kívül állítja bíróság elé a besenyődi orvvadászt.

Családi ház égett Szabolcsbákán – Egy ember füstmérgezéssel került kórházba

Szabolcsbákán családi ház szobájában égtek berendezési tárgyak hétfőn.

Nyírbátorban mentett életet a szén-monoxid érzékelő – Időben jelzett!

Bejelzett egy lakóház szobájában elhelyezett szén-monoxid érzékelő Nyírbátorban hétfő délután.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!