Sajtófotó – Balázs Attila nyerte az idei nagydíjat


2017.01.30.


Balázs Attila (MTI/MTVA) nyerte a 35. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját A maguk közé Down-szindrómás iskolásokat befogadó osztályközösség című sorozatával, az André Kertész Nagydíjat pedig Szekeres Máté (MSZSZ/Verse) kapta Vesebeteg című sorozatáért - jelentették be a szervezők a hétfői budapesti eredményhirdetésen.


A legjobb hírképért odaítélt Escher Károly-díjjal Markoszov Szergejt (szabadúszó), míg a legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjjal Móricz-Sabján Simont (Népszabadság/Világgazdaság) jutalmazták. A megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter Mártonfai Dénes (Tolnai Népújság), a 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotográfus pedig Sivák Zsófia lett.

A közmédia fotóriporterei hét díjat nyertek el.

Bánkuti András, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztályának elnöke az eredményhirdetés előtt felidézte, hogy a pályázat és az ahhoz kapcsolódó kiállítás 35 évvel ezelőtti indulásakor egyfajta "másodlagos nyilvánosságot" jelentett a szocialista Magyarországon, hiszen itt sok olyan felvétellel is találkozhatott a közönség, amely nyomtatásban nem jelenhetett meg.

Szlukovényi Tamás, a nemzetközi zsűri elnöke elmondta: mára az okostelefonok elterjedésével "mindenki fotóssá vált", az ilyen pályázatok és kiállítások azonban felhívják a figyelmet a minőségre is.

A szakember méltatta a beérkezett képanyag magas minőségét, külön kiemelve Balázs Attila nagydíjas munkáját, valamint a szép számú vidéki és 30 éven aluli pályázót.

Balogh Zoltán (MTI/MTVA) első díjat érdemelt ki a Hír-, eseményfotó (egyedi), valamint a Képriport (sorozat) kategóriákban is, Stiller Ákos (HVG) pedig az Emberábrázolás - portré (egyedi) és az Emberábrázolás - portré (sorozat) kategóriák élén végzett.

A Művészet - műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel (egyedi) kategória első díjával Kállai Mártont (Szabad Föld) tüntették ki, míg a Művészet (sorozat) kategória legjobbjának Kaszás Tamás (Fidelio Média Kft.) pályamunkáját választották.

Szalmás Péter (Népszava/MOB) a Sport (egyedi) kategória első helyezettje lett, a Sport (sorozat) kategória első díját pedig Mártonfai Dénes (Tolnai Népújság) veheti át.

A Természet és tudomány (egyedi) kategória legjobb munkájának ifj. Lőrincz Ferenc (Arker Stúdió Kft.) felvételét választotta a zsűri, a Természet és tudomány (sorozat) első díjasa Tökölyi Csaba (szabadúszó) lett.

A Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) kategória élére Móricz-Sabján Simont (Népszabadság/Világgazdaság) sorolták, a Társadalomábrázolás (sorozat) kategória első díjával pedig Sivák Zsófiát jutalmazták.

A MÚOSZ által kiírt Magyar Sajtófotó Pályázatra idén 234-en pályáztak sikeresen 6259 munkával; a díjazott képekből március 27-én a Capa Központban nyílik kiállítás.

MTI





« vissza

TOP24
Legfrissebb hírek videóval
Programajánló
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

A marokkói hercegnõnek adtak koncertet

Dr. Bubnó Tamást idén érdemes mûvész címmel tüntették ki.

Hello, Dolly! Nyíregyházán

A televízió képernyőjéről jól ismert Szente Vajk állította színpadra a klasszikus darabot.

Sárkányölő Krisztián – Főpróba a színházban

A félig báb szereplőknek a közönség segíthet kiszabadítani az elrabolt királylányt.

Könyvtárosok világnapja

A Könyvtárosok Világnapjáról emlékezett meg a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Megyei Szervezete.

Az Úr érkezése – Ökumenikus szavalóverseny a Kossuthban

A diákoknak a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó alkotásokat kell előadniuk.

Új igazgató a múzeum élén

Április elsejétől Dr. Rémiás Tibor történész a Jósa András Múzeum igazgatója.

Ezt olvasta már?
X
Kívül-belül megújul a Bencs Villa
A patinás épületet több mint 300 millió forintból alakítják át uniós és kormányzati forrásokból.
Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Impresszum Írjon nekünk
© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!