Link küldése Link küldése

Református templom épül Örökösföldön




2017.11.18.


Lerakták Nyíregyháza új református templomának alapkövét Örökösföldön. A templom a Szalag és Törzs utca kereszteződésénél épül fel. A beruházás 400 millió forintból kerül, és a református egyház, a hívek adományinak és a kormány támogatásának köszönhetően valósul meg.


Ünnepélyes keretek között rakták le az új református templom alapkövét a Szalag és Törzs utca kereszteződésben. Így a közeljövőben már meglévő római katolikus és görögkatolikus templom tőszomszédságában, most már a városrészben élő reformátusoknak is a közvetlen közelükben lesz lehetőségük istentiszteletek megtartására.

További képekért kattintson a fotóra!

A templom építése alkalmából Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mondott áldást. Az eseményen részt vett Czibere Károly is. Az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára elmondta, az építkezést a kormány is támogatja.

Az alapkőbe időkapszulát is elhelyzetek, amibe többek között a templom tervrajzát is beletették. Ez Kulcsár Attila, Ybl-díjas építész munkája.

Az alapkőletétel után Anyaszentnyelvünk bölcsője a Biblia címmel, Nyírség - Szabolcs - Bereg - Szatmár térségi találkozó kezdődött, a Hirdesd az Igét! egyházkerületi programsorozat részeként. Az eseményt a Tiszántúli Református Egyházkerület szervezte meg a Continental Arénában.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: Trifonov Éva)





« vissza

LEGOLVASOTTABB
Városi cégeink

További hírek ebben a kategóriában

A tűzoltók tegnap sem unatkoztak: több helyen okozott gondot a nagy mennyiségű csapadék

Több helyen a nagy mennyiségű csapadékvíz okozott gondokat szombaton.

Fának ütközött és az oldalára borult egy személygépkocsi Napkoron

Az úttestről lesodródott, fának ütközött és az oldalára borult egy személygépkocsi péntek délután.

Két szív – egy ritmusban

Pankotay Ygor és Goztola Krisztina lép fel Nyíregyházán.

Parkoló lezárás Nyíregyházán

Az igénybevétel korlátozása 2017. december 18-án 5 órától 2017. december 19-én 13 óráig tart.

Követtük a ruhák útját

Hová kerülnek a konténerbe dobott holmik?

Tóth Zolka karácsonyi varázsdoboza

Egy Rodolfó-féle varázsdoboz volt Tóth Zolka egyik legemlékezetesebb karácsonyi ajándéka.



Impresszum Írjon nekünk

© 2014. Város-Kép Nonprofit Kft. Minden jog fenntartva!

Vissza a lap tetejére
Város-Kép Nonprofit Kft.© 2014. | Minden jog fenntartva!