Link küldése Link küldése


Új esetkocsi Nyíregyházán


2017.10.13.


Évente 40 millió kilométert tesznek meg az Országos Mentőszolgálat járművei. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei mentőgépkocsik ebből mintegy 3 millió kilométert teljesítenek. A járművek így hamar használódnak, ezért az Országos Mentőszolgálat valamennyi eset- és rohamkocsiját lecseréli. Összesen 193 új jármű érkezik a mentőállomásokra. A nyíregyházi csütörtökön kapta meg az első új esetkocsiját.


 

Az Országos Mentőszolgálat a jövő év márciuság befejezi a 193 eset- és rohamkocsi átvételét, amellyel az ország összes ilyen járművét lecserélik. A mentők éves szinten 40 millió kilométert futnak, ebből a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek 80 ezer esetnél több, mint 3 millió kilométert teljesítenek. A nyíregyházi mentőállomásra megérkezett az első új jármű. Dr. Csató Gábor az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, ez az első fecske, még 7 darab érkezik a megyébe, így a 18 mentőállomáson még 7 esetkocsit cserélnek le. A kiváltott járművek egy szinttel lejjebb lépnek és mentőautóként látják majd el a lakosságot.

 

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

 

Minden adott a biztonság érdekében

 

A nyíregyházi mentőllomáson jelenleg 9 mentőkocsi teljesít szolgálatot, 1 rohamkocsi, 1 esetkocsi, 3 24 órás mentőgépkocsi és 4 nappalos mentőautó, amelyek Nyíregyházát és 7 környező település ellátást biztosítják, de a rohamkocsi az egész megyébe eljuthat. A most kapott új jármű a legkorszerűbb típus. Dr. Korcsmáros Ferenc regionális igazgató hangsúlyozta, olyan eszközrendszere van, amely világviszonylatban megállja a helyét. De szerinte gépjármű és eszköz nem elég ahhoz, hogy maximálisan szolgálja a betegeket, ha nincs rajta képzett és művelt szakember. Büszkén állította, hogy a megyében és Nyíregyházán még ez is adott. Az új mentőgépkocsit ünnepélyes keretek között adták át, először a kulcsát, majd átvágták a tolóajtóra kifeszített nemzeti szalagot is.

 

Szoboszlai Tibor





« vissza

További hírek ebben a kategóriában

Szüreti bál a Dallas stílusában

Idén is megrendezi tematikus szüreti bálját a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola.

Megkezdődött a fakitermelés – útlezárásra számíthatunk

Megkezdődött a fakitermelés a nyíregyházi Sóstói-erdőben.

Több száz mázsa kukorica volt veszélyben

Terményszárítóban lévő kukorica gyulladt meg szerdán este Penyigén, a Toldi utcában.

Kórházban a robogót vezető nő

Felsősimán egy robbanómotoros kerékpáros borult fel.

Új jelzőlámpák a csomópontban

A Mező utcai csomópont átépítése miatt leszerelték a jelzőlámpákat és újakat üzemelnek be.

Változott a parkolás

Változott a parkolási rend a Síp utcán.