Link küldése Link küldése


Megújult ravatalozó


2017.10.12.


Megújult az orosi ravatalozó! Utoljára a 2000-es évek elején korszerűsítették, az elmúlt években azonban beázott, salétromos lett az épület, ezért vált szükségessé a karbantartás. Többek között bádogos munkákat végeztek, kimeszeltek, a lábazat állapotát javították, a szertartástér is megújult, valamint a padokat és a haranglábat is újrafestették.


 

Karbantartás Oroson

 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. mintegy 1,7 millió forintból végeztetett karbantartási munkálatokat az orosi temetőnél. A ravatalozó épületét kellett megújítani, hiszen utoljára a 2000-es évek elején korszerűsítették azt. Az elmúlt években azonban beázott, salétromos lett az épület, ezért vált szükségessé a karbantartás – mondta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. ügyvezetője. Róka Zsolt kiemelte:

„Nagyon sok karbantartási, javítási munka vált szükségessé, amit ebben az évben el kellett végezni mind az épületen, mind a haranglábon. Elsősorban beázással, salétromosodással kapcsolatos munkálatokat végeztettünk, illetve egy új drapéria-együttes került a szertartástérbe azzal együtt, hogy ott is a vizesedéseket megakadályoztuk, új csatornarendszert építettünk be, a lehullott lábazati elemeket kicseréltük, járólapokat fektettünk le, karbantartottuk a haranglábat, konkrétan újrafestettük azt, illetve van az orosiaknak egy kultikus kútja a temetőnél, amely szintén, a kivitelező által renoválásra került és így őrzi azt az emléket, amit ez a temető is képvisel az orosi lakosság körében.”

 

További fejlesztések

 

A sóstóhegyi ravatalozónál is karbantartási munkálatok zajlanak, azok várhatón másfél hét múlva fejeződnek be. Az északi temetőnél pedig már korszerűsítették a vízvezeték-hálózatot, a Pazonyi úti átépített kerítést is hamarosan átadják, a munkálatok az utolsó fázisban vannak.


Dér Vivien





« vissza

További hírek ebben a kategóriában

Színes programok a Krúdy Napon

Október 19-én több helyszínen, számos programmal várja az érdeklődőket a „Krúdy Nap” .

1956 hőseire emlékeztek az egyetemen

Ünnepségen emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire.

Randevúzni tanítják a kondorkakast Sóstón

A szerelmet tanulja ezekben a napokban a Nyíregyházi Állatpark kondorkakasa.

Ne kockáztasson!

Fogadják meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait.

Esélyteremtő óvoda

Szakmai konferencia Nyíregyházán.

Ingyenes járműátvizsgálás

Közlekedésbiztonsági családi nap október 21-én.