Link küldése Link küldése


Díjjal is jutalmazták a hajléktalanokért végzett jószolgálatot


2017.06.08.


Jószolgálat-díjban részesült a Periféria Egyesület a hajléktalan-ellátásban végzett szociális munkájáért. Az elismerést és a vele járó egy millió forintot első alkalommal adták át, így a nyíregyházi szervezet kapta meg Magyarországon először.


Elsőként Magyarországon

 

Budapesten, a Várkert Bazárban rendezett díjátadón kapta meg a Periféria Egyesület először Magyarországon a Jószolgálat- díjat. Az elismerést a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány hozta létre 2016-ban azzal a céllal, hogy megköszönjék azoknak az önkénteseknek a munkáját, akik szociális területen tevékenykednek és sokat tesznek a hátrányos helyzetben élőkért. Az intézményi kategória győztesének az 1995-ben alakult nyíregyházi Periféria Egyesületet választották a kuratórium tagjai.

 

Szakmai elismerés

 

Dr. Szoboszlai Katalin, a Periféria Egyesület elnöke elmondta, elsőként kapták meg ezt a díjat hajléktalan ellátási intézmény kategóriában. Hozzátette, azért is fontos, mert ezt szakmai díjnak tekintik, ami alulról érkezett. Szoboszlai Katalin elmagyarázta, a jelöltekre szavazni lehetett, és volt olyan, aki gondolt a Periféria Egyesületre és elismerte a hajléktalan ellátásban végzett szociális munka jelentőségét.

 

Többféle segítségnyújtás

 

A Periféria Egyesület Nyíregyházán és környékén évente közel 400 hajléktalannal foglalkozik. Fő feladatuk az otthontalanok segítése, de működtetnek regionális diszpécserszolgálatot is, amely már nem csupán a hajléktalanoknak, hanem a nehéz körülmények között, ám otthonukban élőknek is segít. Mindezeken kívül a téli időszakban krízisautóval járják az utcákat, takarót, meleg ételt és italt osztanak a rászorulóknak, szükség esetén pedig gondoskodnak arról, hogy a közterületen élő, betegeket egészségügyi intézménybe juttassák. Kiemelt feladatuknak tekintik, hogy rendkívüli időjárási körülmények között, -5 fok alatt és 27 fok fölött segítsék a rászorulókat. A 22 éve működő szervezet 1998-tól a Huszár telepen és a nyírszőlősi általános iskolában hátrányos helyzetű gyerekekkel is foglalkozik, segítséget nyújtanak a tanulási nehézségek, illetve a beilleszkedési zavarok leküzdéseben. Évtizedek óta tartó, alázatos munkájukat ismerték el a Jószolgálat-díjjal.

ME.





« vissza

További hírek ebben a kategóriában

Szüreti bál a Dallas stílusában

Idén is megrendezi tematikus szüreti bálját a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola.

Megkezdődött a fakitermelés – útlezárásra számíthatunk

Megkezdődött a fakitermelés a nyíregyházi Sóstói-erdőben.

Több száz mázsa kukorica volt veszélyben

Terményszárítóban lévő kukorica gyulladt meg szerdán este Penyigén, a Toldi utcában.

Kórházban a robogót vezető nő

Felsősimán egy robbanómotoros kerékpáros borult fel.

Új jelzőlámpák a csomópontban

A Mező utcai csomópont átépítése miatt leszerelték a jelzőlámpákat és újakat üzemelnek be.

Változott a parkolás

Változott a parkolási rend a Síp utcán.