Utcazenészek teszik teljesebbé az ünnepi hangulatot a Kossuth téri forgatagban

Utcazenészek teszik teljesebbé az ünnepi hangulatot a Kossuth téri forgatagban
Utcazenészek teszik teljesebbé az ünnepi hangulatot a Kossuth téri forgatagban

Tavaly indult az a kezdeményezés az önkormányzat részéről, hogy a decemberi ünnepi időszakban a Kossuth teret még hangulatosabbá tegyék, mégpedig utcazenével. Az előző évi sikerre való tekintettel ez idén is megvalósul, ennek szervezőjét, Tamás Attilát kérdeztük a részletekről.

Igény van rá

A nyíregyháziakat egyre jobban érdekli az utcazene, ezért is mondott igent a megszervezésére Tamás Attila, a Vikár Sándor Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. December 22-ig hétköznap és vasárnap 18:00-19:30 között, pénteken és szombaton pedig 18:30-tól élvezhetjük a fellépő zenekarok adta ünnepi hangulatot.

Tanulóktól a profi művészekig

A város művészeit, tehetséges előadóit összefogó programsorozatban biztos, hogy mindenki talál egy-egy ismerőst: zeneiskolás tanulók és tanárok, már ismert előadóművészek és profi művészek teszik még hangulatosabbá az ünnepi várakozást.

A könnyűzenétől a komolyzenéig

A fellépők között fiatal zongoristák, gitáros – énekes produkciók, rézfúvós együttes és harmonika muzsika is felcsendül majd. Láthatóak és hallhatóak többek között Nagy János, Tiszlavicz Mátyás, Fodor Csaba, Berki Armand, a Horányi Duo és a Melounge Duo előadása is.
Könnyűzenében és komolyzenében sem lesz hiány, amelyekkel minden előadó az emelkedettebb ünnepi hangulatot szeretné megteremteni.

 

A fellépők számára egy hangulatos, kedves helyszín áll rendelkezésre – aki kiváncsi rá, hogy hol, az füleljen és kövessék a dallamokat!