Újraindul az Együtt a Családért Kulturális Egyesület ingyenes balett programja

Újraindul az Együtt a Családért Kulturális Egyesület ingyenes balett programja
Aki profi balett-táncos szeretne lenni, annak legkésőbb 10 éves korában el kell kezdenie a tanulást (Fotó: internet)

Az Együtt a Családért Kulturális Egyesület 2020. január 16-tól újraindítja ingyenes balett tehetséggondozó programját kiegészítő programokkal.

Együtt a Családért Kulturális Egyesület

Az egyesület elsősorban hátrányos helyzetű fiatalok és családok támogatásával foglalkozik. Legfőbb célkitűzésük ezeknek a gyerekeknek és családjaiknak a támogatása, felzárkóztatása (korrepetálás, pályaorientáció, tehetséggondozás), életkörülményeik javítása.

Feladatuk között megtalálható a rendszeres testmozgási lehetőségek biztosítása is, így 2020-ban újraindítják a balettozni vágyó kicsik számára indított ingyenes, tehetséggondozó programot.

Már az előző tanévben is indult

Az egyesület koordinátorától, Turóczi Kingától megtudtuk: először a 2018-2019-es tanévre nyertek pályázatot erre a balett programra, amelynek nagyon örültek a gyerekek. A 2020.január 16-án induló balett oktatás valószínűleg június 30-ig tart (ameddig az iskola), az oktató pedig idén is Bugya Saci lesz. Helyszín az Arany János Általános Iskola és Gimnázium kistornaterme, az időpont pedig minden csütörtökön 17:30.

Először a 2018-2019-es tanévben indult a program

Fotó: https://egyuttacsaladert1.webnode.hu/fotogaleria/

A jelentkezés feltételei

A 6-10 éves korosztály számára indul a program, de ha fiatalabbak is szeretnék kipróbálni magukat a parketten, az első órára nyugodtan elmehetnek. A további részleteket megbeszélhetik az oktatóval. Kisfiúkat is szeretettel várnak!

A részvételt előre jelezni kell telefonon a 06302445743-as telefonszámon vagy e-mailben az egyuttacsaladert@gmail.hu címen az Együtt a Családért Kulturális Egyesület koordinátoránál.

A résztvevői létszámot 15 főre limitálták, de még van pár hely.

Turóczi Kingától azt is megtudtuk, hogy a térítésmentes foglalkozások megtartását az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program támogatja.