Telefonos kíséret a sötét éjszakában – Szükség esetén segítséget küld!

Telefonos kíséret a sötét éjszakában – Szükség esetén segítséget küld!
Fotó: Illusztráció

Szinte már mindenkivel előfordult, hogy éjjel, a kihalt utcán egyedül kellett sétálnia. Mert éppen esti műszakban dolgozott, vagy bulizott, esetleg a barátainál volt, az autójával pedig csak egy távoli parkolóban tudott megállni. Ijesztő, ha egy teremtett lélek sincs az utcán, de az is félelmetes, ha alakokat látunk, mert képesek vagyunk azt gondolni, hogy rosszat akarnak. Nincs olyan nő, akinek ilyenkor ne futna át a fején a legrosszabb forgatókönyv.

Biztos pontot jelentene, ha felhívhatnánk valakit, hogy érezzük, még ha telefonon keresztül is, de mellettünk van. Az éjszaka közepén azonban nem szívesen riasztunk fel senkit sem. Szerencsére, most már erre is van megoldás.

Már másfél éve

Másfél évvel ezelőtt indult útjára az úgynevezett Hazakísérő Telefon szolgáltatás, pont azzal a céllal, hogy azoknak nyújtson egy telefonos beszélgetés útján társaságot, biztonságérzetet és magabiztosságot, akik kénytelenek éjszaka vagy kora hajnalban egyedül útra kelni.

Aki éjszaka sétája során fél, vagy bizonytalanul érzi magát, az felhívhatja a Hazakísérő Telefont a 0680/442422-es zöld számon vagy a 0630/8993465-ös normál tarifás számon, hétfőtől szombatig 22-től hajnal 4-ig, vasárnap 22-től hajnali 1-ig.

Szükség esetén segítséget küld

Hogyan működik a Hazakísérő Telefon? A vonal túlsó oldalán egy operátor jelentkezik be, aki elkéri a segítségkérő telefonszámát, tartózkodási helyét és az úticélját. Ezt követően megkéri arra, hogy a beszélgetés közben figyelje az utcaneveket és a házszámokat. Közben a hívásfogadó az internetes térképen megkeresi az indulási és érkezési pontot, majd beszélgetés közben 2,5 percenként megkérdezi, hogy hol jár. Szükség esetén segítséget tud küldeni.

A szolgáltatás lényege, hogy míg haza nem érünk, egy kellemes beszélgetéssel eltereljék figyelmünket és ne érezzük azt, hogy egyedül vagyunk.