Tabuk: betegség hallatán becsukjuk a szemünket – Bruszel Dóra jegyzete

Tabuk: betegség hallatán becsukjuk a szemünket – Bruszel Dóra jegyzete
Fotó: Illusztráció

Vannak témák, amik még mindig „tabunak” számítanak Magyarországon, nem szeretünk róluk beszélni, és ha tehetjük, inkább homokba dugjuk a fejünket. Ilyen a „rák” is, annak ellenére, hogy emberek ezreit érinti közvetve vagy közvetlenül…

Ha valaki beteg gyerekekkel foglalkozik, vagy éppen Hospice részleget látogat a kórházban, 10 ember 9 azt reagálja, hogy:

Én ezt soha nem tudnám csinálni.

A rákról nem könnyű beszélni, főleg, ha ez a szörnyű betegség gyerekeket sújt. Kár szépíteni: A daganat kegyetlen. Képes felemészteni mindent, akár arcot eltorzítani és hónapokra, évekre megszüntetni a kapcsolatot a külvilággal. Ez a betegség nem válogat. Utolérhet fiatalokat, időseket, kisbabákat, vagy már jócskán 80 év felettieket. Megoldás azonban, ha ilyenkor elmenekülünk, és nem akarunk tudomást venni a betegségről? Elfordulni baráttól, ismerőstől, annak ellenére, hogy a legnagyobb támogatás az, ha van, aki mellettük áll, van, aki segít felvenni a harcot?

A legkönnyebb út valóban, ha azt mondjuk:

Én biztosan nem tudnám csinálni.

Pedig ha inkább nyíltan elkezdenénk beszélni a betegségről, és nem fordítanánk hátat, akkor azok a gyerekek, vagy felnőttek, akik – míg mások most is a strandon lubickolnak, vagy családi vakáción vesznek részt – kopasz fejjel, a szobájukba bezárva, az ablakból nem fájdalommal tekintenének ki az utcára, amint egykori barátaik, szomszédaik, rokonaik, önfeledten élvezik a szabadságot.