Tábor az őszi szünetben - az óvodások és az iskolások jelentkezését is várták

Tábor az őszi szünetben - az óvodások és az iskolások jelentkezését is várták

Az őszi szünet alatt tematikus táborba várják a gyerekeket a SzaFi Házban. A táborban maximálisan betartják a higiénés szabályokat, kisebb csoportokban várják a gyerekeket, akik a szórakozás mellett tanulnak is a héten.

A higiénés szabályokra odafigyelve, csak lázmérés és kézfertőtlenítés után léphettek be a gyerekek a SzaFi Ház őszi napközis táborába. A gyerekeknek nagyon nagy élményt nyújt az őszi szünetben ez a tábor, mert a szórakozás mellett még egy kis tanulást is becsempésznek a mindennapokba.

Zakor Zalán egy napjáról mesélt:

„Délelőtt voltunk a játszószobában, fogunk menni ebédelni, és délután lesz egy angolóránk is, amit nagyon várok.”

Az őszi tematikus táborba az óvodások és az iskolások jelentkezését is várták. Nagy hangsúlyt fektetnek a változatos és hasznos programokra a gyerekek számára. A táborozók nagy kedvence a gamer szoba, a játszóház, a légfoci, de szeretik a kézműves foglalkozásokat és az angolórát is, amit egy játékos foglalkozás keretében tartanak a gyerekeknek.

Tanaszi Noami, a SzaFi Ház angol ifjúsági klubjának vezetője elmondta:

„Már a nyári szünetben is nagy volt az érdeklődés a gyerekfelügyelet iránt, ezért úgy gondoltuk, hogy most, az őszi szünetben is szeretnénk segíteni a szülőknek. A higiéniai szabályokra nagyon ügyelünk, és ezért kisebb csoportokban fogadjuk a gyerekeket.”

Pénteken egy gyermekbarát halloweenpartival is készülnek a szervezők, ahol a kisebbeket arcfestéssel és cukorhalászattal várják, a nagyobbakat pedig boszorkányjóslással is szórakoztatják majd.