Szombaton újra szurkolhatunk a nyíregyházi rock bandának – Tortuga A Dal 2020 elődöntőben!

Szombaton újra szurkolhatunk a nyíregyházi rock bandának – Tortuga A Dal 2020 elődöntőben!

Február 15-én zajlott A Dal 2020 harmadik, utolsó válogatója, a Duna Televízió és a Duna World csatornáján újabb tíz produkciót láthattak a nézők. A nyíregyházi fiúk óriási sikert arattak a Mámor tér 3. című dalukkal. Továbbjutottak az elődöntőbe, így legközelebb február 22-én szombaton szurkolhatunk újra nekik. Szerkesztőségünknek a zenekar dalszövegíró-gitárosa, Hegyi Ábel adott interjút.

A korábbi évekkel ellentétben, idén a fődíj nem az eurovíziós részvétel, hanem - Magyarország legjobb dalát keresik - a nyertes 75 millió forintot fordíthat zenei karrierjére, és fesztiválszereplési lehetőségeket is kap.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, a Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezi és pontozza.

Ők is elismeréssel szóltak a nyíregyházi zenekarról - a zenekar tagjai: Tomku Milán ének, szólógitár; Hegyi Ábel dalszövegíró és ritmusgitár; Kerle Ákos basszusgitár; és Dömötör Sanka dob -, akik így továbbjutottak, és legközelebb már az elődöntőben mérettethetik meg magukat.

„Átjárja a kábulat…”

...eléggé meglepődtek a srácok, amikor felvették a telefont és közölték velük, hogy a Mámor tér 3. dalukat beválasztották a legjobb 30 dal közé!

Az 559 nevezett közül egy ilyen szűk „elit” közegbe bekerülni azért nem mindennapi dolog. Bevallom, nem görcsöltünk rá a versenyre, lazán álltunk hozzá.

- árulta el Hegyi Ábel, dalszövegíró.

A fiatal srácok gyermekkoruk óta baráti kapcsolatban vannak, de csak egy jó éve – ahogy ők fogalmaznak - „fújta össze őket a szél”, hogy ebben a formációban megmutathassák tehetségüket a közönségnek.

„A poharam alján már csak…”

szerencsére nem fogytak ki az ötletekből a tavalyi nagylemezük kiadása után sem. Ahogyan egy korábbi interjúban is elmondták: még mindig tele vannak tervekkel, már ami a zenei repertoárjukat illeti.

A zenekar saját dalokat játszik, melyek a tagok személyiségét, gondolatait tükrözik, a szövegek kizárólag magyar nyelven születnek. Egyik nagy kedvencünk is inspirálóan hat ránk: a zenekar szinte minden tagja a Junkies zenéin nőtt fel. Szerencsésnek érezhetjük magunkat, hiszen a tavalyi őszi turnét együtt toltuk le a Junkies zenekarral.

– tette hozzá Ábel.

A hazai előadók közül már gyermekkoruktól nagy hatással volt rájuk az Aurora, a Beatrice és a Piramis dalai is, de a legendás külföldi előadók zenéi is sokat formáltak rajtuk:

Nagyon bejön nekünk a Guns and Roses és AC/DC vonal, de sokat hallgatjuk a Nirvana, Sex Pistols és a Ramones dalait is. Mindezek mellett pedig a punk zene is a kedvencünk.

 „Nem úsztam meg szárazon…”

…bizony, A Dal élő műsorát sem úszták meg – szerencsére!

Ez valami eszméletlen jó, amit csináltok! Fiatalos, lendületes, igazi Rock and Roll!

– értékelte a produkciót szombat este Nagy Feró.

Ábel úgy nyilatkozott, hogy bár a péntek esti izgulás kicsit rontott az alvásuk minőségén, de szombaton már felfokozott állapotban alig várták, hogy végre a színpadon lehessenek! Több kamerapróbájuk is volt, ez pedig a lámpalázuk enyhítésében sokat segített nekik.

 „Sehova nem jutok már el…”

…dehogynem!

A Dal döntőjébe évről-évre egyre több rock zenei előadó jut be, az AWS és a Fatal Error után reméljük, hogy a nyíregyházi zenekar is legalább olyan ismert lesz, mint zenész társaik.

Most kezdik megint visszahozni azokat az előadókat, akikben van kraft! Tök jó hogy egyre több rock zenekar kerül be A Dalba és szerintem az lenne a jó, hogy minél többen legyünk. Kell, hogy helye legyen a rock zenének, mert sokan szeretik!

– tette hozzá Ábel.

Az elődöntő tizennyolcas mezőnyében öt rockbanda is lesz: az első két válogatóból továbbjutott a Fatal Error, a Kies és a HolyChicks is – hozzájuk csatlakozik a Tortuga és a Turbo is!

Reméljük, hogy egyszer Pély Barnának is sikerül eljutnia a nyíregyházi banda egyik koncertjére:

Én az eufória légitársasággal szeretnék odautazni egy koncertetekre!

– utalván ezzel egy másik daluk különleges szókapcsolatára.

„Az én megállóm a Mámor tér 3.”

... egy darabig biztosan, hiszen a Vincze Lilla szerint „mámoros, tüzes koktélt” a verseny miatt – ahogyan Ábel fogalmazott – orrvérzésig fogják gyakorolni! Reméljük, hogy a Mámor tér 3. fülbemászó dallamait a rajongók nagyon sokáig fogják szeretni. 

Amikor színpadra megyünk, úgy érezzük, hogy a helyére kerülnek a dolgok!

– tette hozzá Hegyi Ábel és azt is elárulta, hogy legközelebb is maradnak az egyszerű, letisztult stílusnál.

Természetesen ebből a dalból is készült akusztikus verzió – kiváncsian várjuk, hogy egy ilyen élettel teli, energikus szám vajon hogy hangzik egy lágyabb hangszerelésben.

A csapat nagyon örült neki, hogy tovább jutottak, köszönik az eddigi szavazatokat! Azt üzenik még a rajongóiknak, hogy tartsanak ki és szavazzanak rájuk szombaton is!

Nyíregyházán áprilisban találkozhatunk legközelebb a nyíregyházi rock bandával, addig is nézzék meg korábbi interjúnkat, amelyet a Nyíregyházi Televízió Szieszta című műsorában adtak a srácok.