Rally hungary: Még látványosabb nézői pontokkal készülnek - Belvárosi gyorsasági útvonal

Rally hungary: Még látványosabb nézői pontokkal készülnek - Belvárosi gyorsasági útvonal
Rally hungary: Még látványosabb nézői pontokkal készülnek

A versenyzők mellett legalább annyira kedveznek majd a szervezők a kilátogatóknak is a Rally Hungary Európa-bajnokságon. November 8. és 10. között nemcsak benzingőztől lesz „illatos” és fékcsikorgástól hangos a környék, és főként Nyíregyháza, hanem bizony készülnek látványos nézői pontokkal is.

Több tízmillió néző a televízió képernyője előtt, tízezrek a helyszínen, legalább 100 hazai és nemzetközi újságíró, illetve fotós, ugyanennyi sportbíró, hozzávetőlegesen 100 versenyzőpáros és szintén ennyi, többek között az Azori-szigeteki és Kanári-szigeteki pályákat is megjárt versenyautók. Ha csak ezeket a számokat nézzük, már akkor is nyilvánvalóvá válik, hogy óriási durranás lesz az idei Rally Hungary.

Óriási ceremónia

November 8-án, pénteken este 6-kor városunk ad helyet a rajtceremóniának, valamint november 10-én, vasárnap déltől a belvárosi gyorsasági futamnak – 6 kilométeres táv, 3 kört kell majd teljesíteni –, illetve este a díjátadó ceremóniának, és persze a szervizparknak is.

Nyíregyházáról indulnak a csapatok

Az Európa-bajnoki futam útvonala a tavalyi Nyíregyháza Rallyhoz hasonló lesz, 80 százalékban változatlan marad. A szervizparknak, a rajtnak és a célnak is Nyíregyháza ad majd otthont, a Zemplénben, illetve a tokaji régióban pedig a gyorsaságik lesznek

– tájékoztatta szerkesztőségünket Őry Tamás, a verseny promótere.

Mindennap Nyíregyházáról indulnak majd a csapatok, kimennek a zempléni hegyekbe, ott teljesítenek egy kört, majd visszatérnek a szabolcsi megyeszékhelyre, a szervizparkba, s aztán egy újabb kör vár rájuk. Már maga a rajtceremónia is látványos lesz, de az igazi feelinget a vasárnap délben kezdődő belvárosi gyorsasági szakasz adja majd. Ehhez hozzájárulunk azzal is, hogy nagy hangsúlyt fektetünk a nézői pontokra.

Három kört teljesítenek

A tavalyihoz képest rövidebb lesz a belvárosi gyorsasági szakasz útvonala, próbáltunk azokra a területekre koncentrálni, amelyeknél jobban ki lehet alakítani a nézői pontokat. A nézők elől elzárt területeket levágtuk, így ugyan rövidebb lett a szakasz, de sokkal inkább látványosabb, élvezhetőbb. Maga az útvonal egy 2 kilométeres szakaszt érint, amit háromszor teljesítenek majd a csapatok, így jön össze a 6 kilométer. Összességében a forgalmasabb belvárosi utcák és terek lesznek előtérbe helyezve.

A belvárosi utcákat érinti

A belvárosi gyorsasági szakasz a Kálmán utcából startol el. Ezt követően tovább folytatódik a Béla utcában, majd egy nagy kanyarral rátér a Szent István utcára, érinti a Luther házat, egy újabb nagy kanyart követően következik az Iskola utca és az Országzászló tér. A Kálvin tér érintését követően fordulnak rá a versenyzők a Zrínyi Ilona utcára. Következik a Luther utca, és végül a Bocskai utca hosszabb szakaszának teljesítését követően érnek be a célba.

Az útvonalat az alapján jelöltük ki, hogy az a nézők számára minél izgalmasabb legyen, de természetesen, mint minden más esetben, itt is szem előtt tartottuk a biztonsági előírásokat, illetve a sportszakmai kérdéseket. Van egy minimális össztáv, aminek meg kell felelni, de az útvonal kijelölése alapvetően szabadon zajlott. Az a fontos, hogy minél több kanyar, kanyarkombináció szerepeljen benne, amik jobban próbára teszik a versenyzőket.

A Kossuth tér lesz a központ

A szervezők azt mondják, várhatóan az Országzászló térnél lesznek a leglátványosabb, legizgalmasabb nézői pontok, hiszen ott fordulnak majd meg középen a raliautók, de szintén ilyen a Mustárház környéke is. A Kossuth téren pedig a dobogót állítják fel.

Csütörtökön kezdik a pályát kiépíteni

A belvárosi gyorsasági szakasz „kiépítését” november 7-én, csütörtökön kezdik el, a pályabejárás már majdnem olyan körülmények között történik, mint ahogyan élesben fog. Őry Tamás elmondta, a pályabejárás után már csak annyira bontják le azt, hogy azok ne zavarják addig a közlekedést. Vasárnap pedig már reggeltől megkezdődnek az építési munkálatok.