Négy földrészen élt már és két-három évente újrakezdi az életét

Négy földrészen élt már és két-három évente újrakezdi az életét

Megszokni a lakásunkat, a dolgaink helyét, vagy éppen a haza vezető útvonalat – „otthon” lenni mindig különleges érzés. Sokszor azonban nem a tér, hanem az érzéseink határozzák meg, hol is van ez pontosan. A nyíregyházi Trembácz Éva Zsuzsanna, férje munkája miatt 2-3 évente újrakezdi életét. 12 éve költözött el Magyarországról, azóta Európán kívül, három földrészen és fél tucat városban lakott már. Pekingtől Dakarig, Washingtontól Szarajevóig. Most, „útközben” beszélgettünk... (Megjelent a Nyíregyházi Napló március 22-ei számában.)

Aki ráérez az utazás ízére, többé nem szabadul tőle. Függősséggé tud válni, és bizony szépen csendben belopakodik a mindennapokba. Vágysz az új élményekre, ingerekre, meg akarsz ismerni más kultúrákat, népeket, történelmet és ételeket. Csak a bőröndökbe való be- és kicsomagolás tud elvenni az „értékéből”, persze ezt is meg lehet szokni. Éváék 2-3 évente csomagolnak, költöznek, és ezzel együtt újraterveznek. Iskolát és munkahelyet váltanak, nyelveket tanulnak, és „alkalmazkodnak”: a pekingi szmoghoz, a szenegáli maláriaveszélyhez vagy éppen a kantoni tájfunhoz. Mindezzel együtt boldog életet élnek, hiszen Magyarországon kívül (is), mindenhol otthon vannak, ahol együtt lehet a család.

„Izgalmasnak tűnt egy ilyen életforma”

Éva Nyíregyházán nőtt fel, majd az egyetem miatt Debrecenbe, a karrierért pedig Budapestre költözött. Ott találkozott későbbi férjével – nyolc hónappal azelőtt, hogy lejárt a magyarországi kiküldetése –, aki éppen akkor három évig a fővárosban dolgozott. Azóta pedig hárman, most már kislányukkal együtt, bejárják a világot.

Sok minden hiányzik Magyarországról

– Nagyon sok minden hiányzik Magyarországról. A család, a barátok, a színház, az orgona illata májusban, és még a gesztenyepüré is.

– Igazság szerint nem tudtam felmérni akkor, hogy mi vár rám. Azzal tisztában voltam, hogy a párom munkája miatt 2-3 évente költözik, de hogy ez valójában mivel jár, milyen hatással lesz a szakmai lehetőségeimre, vagy egyáltalán rám, azt elképzelni sem tudtam. Izgalmasnak tűnt egy ilyen életforma. Hogy ez azonban milyen a valóságban, csak idővel rajzolódott ki.

„A malária miatt nehéz volt megszokni”

Eddig Kína fővárosában, Pekingben (3 évet), Szenegál fővárosában, Dakarban (másfél-két évet), valamint Washington D.C.-ben – kétszer – (összesen négy évet) és Szarajevóban éltek (két évet), jelenleg pedig a dél-kínai Kantonban.

– Általában 2-3 évig maradunk egy helyen. Nagyon szerettem Pekinget, Szarajevót és most Kantont. Ezen helyek közül bárhol szívesen maradtam volna tovább. Washingtonban is jól éreztem magam. Dakart volt a legnehezebb megszokni a malária miatt, illetve azért, mert annyira más tempóban élnek ott az emberek, és minden sokkal lassabb. Mindenhol más fogott meg: Szarajevó gyönyörű, nagyon könnyű volt barátságot kialakítani a helyiekkel, így történt ez egy bosnyák párral is, akik sokat meséltek a háborúról. Szarajevóban a város fogott meg, ahogy a kelet és a nyugat találkozik, kisebb időutazás végigsétálni a városon, és látni a török uralom nyomait, az Osztrák-Magyar Monarchia idején épült épületeket, a Tito ideje alatt felhúzott lakótelepeket. Nagyon érdekesek voltak Peking kulturális hagyatékai, a közeli kínai nagy fal, a Tiltott Város, a buddhista templomok, a 13-14. századi utcák, az úgynevezett hutongok, a szürketéglás házaikkal. Washington múzeumai hihetetlen jók, és szeretem a város multikulti jellegét. Dakarban pedig a helyiek szívből jövő, őszinte kedvessége fogott meg – ilyet sehol nem tapasztaltam. Kantonban, ahol most élünk, az egyik része szuper modern, tele felhőkarcolókkal, a másik része viszont, az egykori városfal körül, a 19. századi időkre emlékeztet. Ez a kettősség nagyon izgalmas, amit csak tetéz, hogy a város szinte egész évben zöld a szubtrópusi éghajlat és a buja zöld növényzet miatt.

Minden hely más nehézséget rejt magában

– Minden hely más nehézséget rejtett magában. Pekingben a szmog volt elképesztő, de ezt úgy érdemes elképzelni, mintha egy hatalmas köd borítaná a várost, pár méterre lehet csak látni. Ilyenkor például nem tanácsos a lakásból kimozdulni, na most ez egy kisgyerekkel huzamosabb ideig azért elég nehéz, nem beszélve a megbetegedésekről. Szenegálban még napjainkban is sokan halnak meg maláriában sajnos, és az egyetlen megelőzési módszer a maláriagyógyszer folyamatos szedése. Itt, Kantonban csak palackos vizet iszunk, ételhigiéniai problémák is vannak, de oda kell figyelni arra is, hogy például parkokban előfordulhatnak kígyók, így a lányomnak már beszéltem erről és elmagyaráztam, mit kell csinálni, ha lát egyet. A tájfun általában augusztus-szeptemberben szokta elkapni ezt a részt, ilyenkor iskolaszünet van, és gyakorlatilag nem lehet kimozdulni a házból. Hihetetlen pusztítást tud végezni, tavaly autókra borult fákat lehetett látni a városban.

Egy évvel az utazás előtt indul a felkészülés

Éva azt mondja, minden költözés előtt egy évvel kezdenek el „felkészülni”. Megtudják, hogy mely országokban van lehetséges pozíció, és ezt követően utánanéznek az adott helynek, városnak, és ez alapján döntik el, hova mennének és hova nem. Az általuk kiválasztott néhány helyből aztán megkapnak egyet.

– Ha már kiderül, hogy hová fogunk költözni, akkor elindul ennek a gyakorlati része. A lányomat beíratni az iskolába, felvenni olyanokkal a kapcsolatot, akik ott élnek, munkát keresni, ha szükséges, nyelvet tanulni, megtervezni, hogy például az autó hogy jut el oda, mit viszünk magunkkal, mi megy a raktárba, és persze egészségügyi oldalról is meg kell nézni, hogy például milyen oltásokat kell megkapnunk. Persze, eszembe szokott jutni, hogy mi lenne, ha abbahagynánk ezt az életmódot. Volt olyan hely, ahova nem szívesen, de mivel a férjemnek odaszólt a kiküldetése, mentem vele.

Korlát a diplomata státusz miatt

A diplomata státusz miatt korlátai lehetnek Éva munkavállalásának abban az országban, ahol éppen élnek. A diplomata státusz megtartása mellett ugyanis csak akkor lehet dolgozni a helyi gazdaságban, ha az Egyesült Államok és az adott ország között van erre vonatkozó megállapodás. Szerencsére ő azonban soha nem érezte ennek a hátrányát. Minden „állomáshe­lyükön” a követségen dolgozott, mellette pedig alapítványnál vagy iskolában önkénteskedett.

Az otthon Magyarországon van

Éva jelenleg HR területen dolgozik, szabadidejében pedig ír a www.wmn.hu magazinnak: az életmódjukról, utazásaikról, a kétnyelvű gyereknevelésről, vagy éppen a kétkultúrájú házasságukról. Azt mondja, gyakran visszatekint a múltba, és ilyenkor érdekes látni, hogy – ahogy fogalmaz – a patchwork-féle életmód darabjai, az egymástól látszólag eltérő helyek, munkák, kapcsolatok, mégis egy teljes egésszé állnak össze. Még nem tudják, mi lesz a következő hely, ahová költözni kell, azonban az otthont neki mindig Magyarország fogja jelenteni és persze azok a helyek, ahol éppen a családja van.