Modern mesterek Szoboszlóról címmel nyílt kiállítás a Városi Galériában

Modern mesterek Szoboszlóról címmel nyílt kiállítás a Városi Galériában

Három hajdúszoboszlói művész – Szabó László szobrász, Rácz György képzőművész és Joseph Kádár festőművész – alkotásaiból nyílt kiállítás a Városi Galériában. Rácz György Szarvasról költözött Szoboszlóra, Szabó László és Joseph Kádár pedig Hajdúszoboszlóról ment külföldre. 

Joseph Kádár életének nagy részét Párizsban töltötte. Határozott, precíz és szigorú jellem volt, ez látszik a világszínvonalú művein is. Halála után a műveit a hajdúszoboszlói múzeumra hagyta. Rácz György alkotásaiban egy erős, mély és durva felület látható, a művész utolsó éveiben betegséggel küzdött, a mély repedések erre is utalhatnak műveiben.

Majoros László, a kiállítás szervezője kiemelte:

„Három abszolút különböző világot látunk, egészen a sík absztrakt geometriától a relief jellegű képekig, illetve szobrokig. Nagyon különböző és erős egyéniség volt mindhárom alkotó. Én szerencsém vagyok, hiszen személyesen is ismertem a három művészt és Joseph Kádárnak még kiállítást is tudtam szervezni.”

Világhírű alkotók voltak

Mind a három művészről elmondható, hogy a világ bármelyik pontján megállnák a helyüket, tette hozzá Majoros László. Szabó László volt közülük az a művész, aki ezt életében többször is bizonyította. Párizsban végezte el a Művészeti Akadémiát, ahova egyből harmadik osztályba vették fel és gyakorlatilag egy év alatt el is végezte, majd rá egy évre már a saját akadémiáját nyitotta meg. Nagyon termékeny művész volt, körülbelül 100 szobrot készített, Nyugat-Németországtól, Kanadán át a Távol-Keltig. A Modern mesterek Szoboszlóról című kiállítást augusztus 29-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Városi Galériában.